Karácsony szent éjszakáján a harangok minden jóakaratú embert ünnepelni hívnak, hogy a fényben közelebb kerüljenek Istenhez és egymáshoz. Mi is útra kelünk, hogy boldogan énekelhessük Gárdonyi Gézával: „Fel nagy örömre ma született, aki után a föld epedett. Mária karján égi a lény, isteni kisded szűznek ölén”.
Ő tudta, hogy a karácsony örömünnep a menyben és a földön, és hogy az öröm, amely a hívőket eltölti, nem e világból származó, hanem Istentől érkezik.
A szenteste vigíliáján bemutatott szentmise könyörgésében megfogalmazzuk, hogy az idei ünneplésünkben is el akarunk jutni örömünknek hármas forrásához: Jézushoz, az Egyszülötthöz, a Megváltónkhoz és Irgalmas Bíránkhoz.
Karácsony napjaiban nemcsak Mária Fiát kell köszöntenünk, hanem az emberré lett Fiúistent is és áldanunk kell az Atyaistent, aki öröktől fogva elhatározta, hogy emberré lett Egyszülöttjének megváltói műve által elnyerjük a teljes istenfiúságot.
Nyolc napon át fogjuk az idén is ünnepelni a szeretet ünnepét, és találkozni akarunk Krisztussal, akinek az Atyja, az igazságos Bíró nem az elítélés szavát kiáltja felénk, hanem tel-jes amnesztiát hirdet. A Karácsony Urának és Jézus Krisztus Atyjának az angyala a béke szózatában újra kinyilatkoztatja nekünk, hogy szabadok vagyunk az örök büntetéstől, mert Jézus Krisztus meghalt értünk a kereszten.
Duns Scotus, a középkor egyik legnagyobb teológusa örök inkarnációról beszélt, és megfogalmazta, hogy „a Fiában gyönyörűséget találó Isten öröktől fogva elhatározta Fia megtestesülését, és megtestesült Fiához teremtett egy világot, a mi világunkat. Isten ugyanis, aki extázisba esett a teremtésben és elragadtatásba esett a megváltásban, ma is örömlétben él, mert a megváltás műve folytatódik”.
Filippo Lippi itáliai reneszánsz festő ezt úgy érzékelte, hogy a szalmán fekvő Gyermekét imádó Szent Szűz fölé egy gyönyörűséggel eltelt és elragadtatásban kitárt karú Atyaistent festett.
A kiváló zeneszerzőtől, Josef Haydntól megkérdezte valaki: mi a magyarázata annak, hogy az ön zenéjében oly sok a vidámság és az életöröm? „Ez azért van” – hangzott a válasz –, „mert a zeneszerzés közben Istenre gondolok, és ilyenkor mindig öröm ébred bennem.”
Valóban van okunk az örömre, mert Isten Jézus Krisztusban azért látogatta meg az emberiséget, hogy ne csupán a magasságban, hanem a mi földünk ölében is felragyogjon az isteni béke, és megértsük, hogy nem az erőszak, nem a hatalom, nem a gazdagság az emberiség vezércsillaga, hanem a föld légkörében és az emberi szívekben felizzó isteni szeretet.
XXIII. János pápa egyszer mesteremberekkel beszélgetett, akik a hűtőgépeket szerelték a Vatikánban. A maga humoros stílusában ezt mondta nekik: „Arra gondolok, fiaim, hogy hasonlít egymáshoz a ti munkátok és a mi munkánk. Ti mint mesteremberek a hidegről gondoskodtok, nekünk keresztényeknek pedig a melegről kell gondoskodnunk. Arról, hogy az emberek szívében több legyen a megbocsátó és irgalmas szeretet”.
Ebben a karácsonyi szeretetünkben tehát minden ember felé megnyílik a szívünk. Nem állhatunk meg csupán a keresztényeknél, hanem kitárjuk szívünket a nem keresztény és minden jóakaratú ember felé is.
Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak! Adja Isten, hogy az ünnepek elteltével is tudjunk a minket szerető Isten útjain járni.
