A mai edzőmeccsen csak azok a játékosaink szerepeltek, akik szombaton nem léptek pályára a Slovan otthonában. A kezdő tizenegyben két U19-es játékos is helyet kapott (Nagy, Kelemen), a cserepadon pedig kizárólag az ő csapattársaik ültek (Gutič, Bari, Leginus, László és Mišenko).
Küzdelmes mérkőzést látott a MOL Akadémiára kilátogató közönség, és bár fölényben játszott a DAC, nehezen talált rést a vendégek figyelmes védelmén. Radványi Miklós védencei a gyors kontrákra és a pontrúgásokra építettek, az egyik szabadrúgása után Zsigmond Kevin a felső lécet találta el. Fordulás után Almási is eltalálta a kapufát, és ebben a játékrészben már egyetlen lövési kísérletet sem engedtünk a vendégeknek. A feketében játszó Hyballa-legénység több helyzetet is kidolgozott, Kelemen, Bajics, Šimčák, valamint a végén Bilenkyi és Bari iratkozhattak volna fel a góllövőlistára.
Vasárnap 15 órától a Nagyszombat elleni derbi következik a MOL Arénában.
FC DAC 1904 - ŠK 1923 Gabčíkovo 0:0
MOL Football Academy, Dunaszerdahely, 2018. szeptember 18., kedd 17:00 ó, napos idő, +26 °C
Játékvezető: Ürögi - 120 néző
DAC: Slančík - Bajics (86. Mišenko), Špiriak, Záhumenský, Šimčák - Bednár - Bilenkyi, Aluku, Nagy L. (76. Leginus), Kelemen (61. Bari) - Almási. Edző: Peter Hyballa.
Bős: Hipp - Cingel, Gányovics, Varga, Polák - Nagy, Čemba - Zsigmond, Krištan, Prágai - Tóth. Cserék: M. Slíž - Végh, Simon, Labuda, Bazsó, D. Slíž, Magyar, Szelle, Huszár. Edző: Radványi Miklós.
STATISZTIKA:
Lövés: kapura 8:4, mellé 11:2
Szöglet: 7:4
Les: 3:4
Forrás: fcdac.sk