Nagy várakozással tekintettünk előre a Visegrádi Négyek gálaműsorára. Várakozásunk nem volt hiábavaló, nagyon szép kulturális élményben volt részünk, amikor láttuk együtt táncolni a magyar táncosokat a lengyel táncosokkal, vagy a cseh táncosokat a szlovák táncosokkal.
A telt házas közönség nagy lelkesedéssel fogadta a V4 együtteseit, név szerint: a cseh Ondráš Művészegyüttest, a lengyel Śląsk Ének- és Táncegyüttest, a Magyar Állami Népi Együttest és SĽUK a Szlovák Népművészeti Egyesületet. Ez a rendezvény a Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Közalapítvány megbízásából a V4-elnökség keretében 2018.június 27-én valósult meg.
A Visegrádi Négyek országai népzenei kultúrájuk, művészetük legjavát mutatták be a nagyközönségnek, aki vastapssal köszönte meg a fergeteges, felejthetetlen élményt adó előadást. Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy ezen a kimondhatatlanul szép Táncgálán részt vehettünk. Hálásak vagyunk azért a gesztusért, hogy Szabó Zsuzsa, a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársa biztosította iskolánk tanárainak, munkatársainak, nyugdíjas tanárkollégáknak, a népzenét, néptáncot élvező személyeknek a Táncünnepen való részvételt, melyet utólag is köszönünk, és továbbra is maradunk lelkes látogatói a jövőben megszervezésre kerülő kulturális rendezvényeknek.
Molnár Ilona iskolaigazgató