A 10 eurós (mintegy háromezer forintos) illetéket az elektronikus közigazgatás reformjának keretében vezették be Szlovákiában. A vonatkozó szabályozás az illeték hivatalos jogcímeként az egyházi házasságkötéshez szükséges dokumentumok előkészítését jelöli meg. A pozsonyi törvényhozás tavaly szeptemberben fogadta el a digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes hivatala által előterjesztett módosításcsomagot, amelybe az illeték bevezetésére vonatkozó kitétel a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) javaslata alapján, a belügyminisztériumhoz tartozó anyakönyvi hivatalok kérésére került bele. Az illeték bevezetésének kérelmét azzal indokolták, hogy az egyházi esküvők esetében több feladatot kell elvégezniük - írta a TASR a ZMOS egyik vezetőjének állítására hivatkozva.
Ezt azonban nem tartja helytállónak a Keresztény Intézmények Fóruma, amely indokolatlannak és diszkriminatívnak tartja az illetéket. A civilszervezet szerint a helyzet éppen fordított, hiszen az anyakönyveztetőknek jelen is kell lenniük a polgári esküvőkön. A Keresztény Intézmények Fóruma által néhány napja indított petíciót, amely a szlovák belügyminisztériumtól kéri az illeték eltörlését, eddig mintegy 12 ezren írták alá. A kezdeményezésre már a szaktárca is reagált, a szlovák hírügynökségnek adott nyilatkozatukban azt ígérték: egyeztetésre hívják a petíció szervezőit. Szlovákiában az egyházi és a polgári esküvők jogi szempontból egyenértékűnek számítanak, ez a jogállapot 1992 júliusa óta áll fenn, a vonatkozó szabályozást a rendszerváltoztatás után, még a volt Csehszlovákia idején fogadták el.
Forrás:MTI
Ezt már olvasta?
![Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – A. Szabó László](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/cm-3.jpg?itok=THluQj7i)
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – A. Szabó László
A KlikkOut szurkolói rovatának legutóbbi vendége A. Szabó...