A várakozás megszentelése

Nagyon távol vagyunk attól, hogy az advent időszaka végre valamennyire a megnyugvásról, a várakozásról és a „lassúbb ütemre kapcsolásról” szóljon az emberek többségénél. A vállalati szinteken a zárások, a kereskedelemben a legnagyobb eladások hetei várnak ránk, s ebben a zűrzavarban sok türelemre lesz szükség, még a városban közlekedve is. Ettől függetlenül jó volna néhány kellemes pillanatot eltölteni a karácsonyi vásárban idehaza is, hiszen a nagyvárosi tömeghez képest itt nyugodtabban találkozhatunk barátainkkal, s ráadásul „otthonosabban” is, hiszen a legtöbb idegen talán egy picit ismerős.

Jómagam a gyorsuló tempóban az utóbbi időben igyekszem hangsúlyosan odafigyelni. Főképp arra, ne váljék az ajándékvásárlás valamiféle kötelező kényszerré, amit az általános feladatok miatt teljesíteni kell, hanem örömet leljek a keresés során is. Gondoljunk csak bele, hányan vannak olyanok, akiknek nem adatik meg az ajándékozás pillanata, s amennyiben mi magunk törjük szét ennek kincsét, akkor tényleg nincs értelme az egésznek.

Jussanak eszünkbe Pilinszky János megszívlelendő sorai: „A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”

Rajkovics Péter, főszerkesztő

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/19.számában.