Az ünnepi szentmisét követően az érsek, valamint Ján Hallon, a Nagyszombati Érseki Oktatásügyi Hivatal igazgatója, illetve Kiss Róbert tb. kanonok, a nagyszombati érsekség magyar ajkú híveinek pasztorációjával megbízott püspöki helynök, Komárom esperesplébánosa röviden találkozott Hájos Zoltán polgármesterrel, illetve A. Szabó László kulturális és oktatási ügyekért felelős alpolgármesterrel, majd a helyi és a vendég lelkiatyák kíséretében látogatást tett a katolikus iskolában.
Itt Mons. Szakál László dunaszerdahelyi esperesplébános és az alapiskola igazgatója, Aranyossy Teodóra, illetve a város képviseletében Bugár György, Domonkos Tamás és Karaffa Attila képviselők fogadták a vendégeket.
Orosch érsek a látogatás alkalmával megszentelte a szeptemberben nyílt új óvoda termeit, s megáldotta a gyermekeket, illetve tanáraikat.
A kéttanerős óvoda a 2017/18-as tanévtől került be oktatási rendszerbe, jelenleg 20 beíratott gyermekkel működik.
Ezt már olvasta?
Önzetlen véradókat tüntettek ki Dunaszerdahelyen
Ünnepélyes keretek között részesítették elismerésben az...
Szövegértési nehézségek, gyérülő szókincs jellemzi az európai tanulóifjúságot
A napokban két olyan hír is napvilágot látott, mely az...