Dunaszerdahelyen a hulladékgazdálkodást az FCC Slovensko kft. végzi, amely már hosszú évek óta jelen van a városunkban. Csupán tavaly októbertől a nemzetközi vállalat a már ismert .A.S.A. helyett az anyavállalat nevén működik. Az FCC egyébként városunk életében más fontos szerepet is vállal. Többek között a DAC klub ezüstszintű támogatójává váltak az idén. Ahogy azt a társaság képviselőjétől, Gál Attilától megtudtuk, a szolgáltatások a névváltoztatástól függetlenül magas szinten maradtak, s továbbra is nagy hangsúlyt helyeznek a tudatos szemétgazdálkodásra való nevelésre is.
Ennek egyik eleme a „Kreslíme so Smietkom” elnevezésű művészeti verseny, ahová különféle hulladékokból készült alkotásokról - és nem csak rajzokról - küldhetnek be fotókat az ovik, ill. iskolák, amelyekre aztán a vállalat weboldalán lehet szavazni. A „Súťaž s pánom Smietkom” elnevezésű nemzetközi programon keresztül - aminek az egyik legfontosabb célja a gyermekkortól történő környezettudatosságra való nevelés - ahogy arról lapunk hasábjain is beszámoltunk, idén ismét taroltak a régióban a dunaszerdahelyi alapiskolák, mert itt gyűjtötték a gyerekek a legtöbb papírt, s így értékes nyereményben részesültek. „A Kuka Manó névre keresztelt interaktív előadások, amit az általunk felkért Rivalda Színház készített el, már három évadot tudhat maga mögött. Több témát is érintettek az előadások során a színészek. A Dunaszerdahelyről induló projekt más régiókban is és külföldön is hatalmas sikereket hozott, amire nagyon büszkék vagyunk, így a folytatás természetesen kisebb átdolgozásokkal nem fog elmaradni” – mondta el Gál Attila.
Az elmúlt időszakban a Városi Hivatal együttműködésének köszönhetően csökkent a hulladékgyűjtő szigetek környékére való szabálytalan beparkolások mennyisége, mert kifestésre kerültek a tiltások. Ezzel is könnyebbé vált a szemét elszállítása, mert korábban több gondot jelentettek az ilyen autók. Ami viszont új jelenség, hogy a papírgyűjtő edényekből egyre nagyobb mértékben viszik el a hajléktalanok a kartonokat, ilyen módon igyekezve maguknak bevételt szerezni, sok esetben maguk után rendetlenséget hagyva, ami rontja a városképet is. Egyébként is az a jellemző, hogy a kukák mellé sok olyan hulladékot helyeznek ki a polgárok, aminek nem ott lenne a helye, s nem feltétlenül csak a Dunaszerdahelyiek szemetéről van szó. Egyébként a szakember azt is elárulja, hogy a teljes képet sokszor csupán néhány ember felelőtlen viselkedése rontja, akiket nem érdekel az osztályozás, csak az, hogy szemetüktől megszabaduljanak.
További probléma, hogy tavasztól napjainkig három szigetnél történt gyújtogatás, amelynek eredményeként 7 gyűjtőedény ment tönkre, tehát ezek az esetek a korábbiakhoz hasonlóan folytatódnak.
Gál Attila kérdésünkre elárulta, a városban található kis szemeteseket már a hétvégén is ürítik, s folytatódnak a várossal közösen folytatott kampányok is, valamint lapunk hasábjain is rendszeresen foglalkozunk a témával, mert a tapasztalatok azt mutatják, még mindig magas a nem odavaló szemét a szelektív kukákban, de a kampányokat követően javulás érzékelhető, tehát egyértelműen nagy szerepe van a tájékoztatásban.
Ezt már olvasta?
Menetrendváltozás a városi tömegközlekedésben – december 15-től
A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal tájékoztatja a kedves...