Jelenlegi hely

DSTV archívum

Telt házas előadással kezdődött el a színházi évad

2019.10.31

Móricz Zsigmond remekműve, a Légy jó mindhalálig című ifjúsági regény musicalváltozatával vette kezdetét a 2019/20-as színházi évad a városi művelődési központban. A kassai Thália Színház előadása telt házas volt. A közönség az évadban további hat darabot...

Nagy sikere volt a dunaszerdahelyi bolhapiacnak

2019.10.31

Az I Love ECO Facebook-csoport október 27-én negyedszer szervezett bolhapiacot városunkban. Az érdeklődők széles kínálatból válogathattak, az árusok standjain voltak többek között könyvek, ruhák és játékok is.

Tizennegyedszer is kultúrával bontották le az akadályokat

2019.10.25

Hogyan élnek a mozgássérültek, milyen mindennapi problémákkal kell megküzdeniük – többek között ezekre a kérdésekre adott választ a Velő Polgári Társulás rendezvénye, a Kultúrával az akadályok ellen. A hagyományos eseményen minden évben bemutatót tartanak a...

Ünnepi gondolatok mindenszentek és halottak napja előtt

2019.10.25

Közeleg mindenszentek és halottak napja, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Ez az időszak valamennyiünket megérint, hiszen halottai mindenkinek vannak. A mindennapok rohanásában fontos, hogy amennyire tudunk, lelkiekben is felkészüljünk az előttünk...

Dunaszerdahely négy eseménnyel emlékezett 1956-ra

2019.10.25

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján négy olyan rendezvény is volt Dunaszerdahelyen, amelyeken a szervezők és a résztvevők a 63 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek. Tarics Péter Tanúságtétel, (i)gazság, végítélet című könyvét a...

Több száz kisállatot tekinthettek meg az érdeklődők

2019.10.25

A Szlovákiai Kisállattenyésztők Dunaszerdahelyi Alapszervezete október 18-a és 20-a között hatodszor rendezte meg hagyományos kisállat-kiállítását. A látogatók 450 kisállatot tekinthettek meg, amelyek közül a legszebb példányokat a szakmai zsűri díjazta.

Őszi színekben pompázik városunk

2019.10.18

Október közepén járunk, ami az ősz derekát is jelenti. Az átmeneti évszak eddig változatos időjárást tartogatott számunkra. Volt, hogy őszies arcát mutatta, az utóbbi időszakban azonban inkább a vénasszonyok nyara a jellemző, gyakran 20 Celsius-fok körüli...

Három alkotó varázsolt a színekkel

2019.10.18

A Csallóközi Múzeum soron következő képzőművészeti kiállítását október 11-én nyitották meg. A képzőművészetre fogékony közönség ezúttal Buják Ágnes, Karika Lívia és Simon Anikó alkotásait láthatta. A három kiállító Színvarázs című tárlatának megnyitására...

Bihari János emléke tovább él Dunaszerdahelyen

2019.10.18

A Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulása több társszervezővel karöltve idén is megemlékezett Bihari Jánosról, a reformkor egyik legnagyobb hegedűséről. A hegedűvirtuóz emléke előtt szobrának megkoszorúzásával, majd ünnepi gálaműsorral...

Három körforgalom is könnyítheti majd a közlekedést

2019.10.18

A közeljövőben három körforgalom megépülése segítheti a gépkocsivezetők folyamatosabb és gyorsabb haladását. Dunaszerdahelyen szükséges közlekedési beruházás a Nagyabonyi úti körforgalom megépülése. Nyáron beszámoltunk arról, hogy a körforgalom építése még...

A Tarka Lepke tizennegyedszer szállt Dunaszerdahelyre

2019.10.18

Tizennegyedik alkalommal tartották meg a városi művelődési központ hagyományos rendezvényét, a Tarka Lepke Bábfesztivált. Az eseményen bábelőadások, kézműves foglalkozások és ügyességi játékok várták a résztvevőket. A megmozdulás célja, hogy minél több...

Heti hírmozaik – 2019. október 17.

2019.10.18

Előkészítő tárgyalást tartottak a városházán, hogy Dunaszerdahelynek legyen lengyel testvérvárosa is; a Mert nőnek lenni jó Polgári Társulás egész napos szemináriumot tartott gazdag programmal; a városi sportcsarnokban rendezték meg a 4. Kovács Kata Zsófia...

Elengedhetetlen a fűtési szezonra való gondos felkészülés

2019.10.18

Az ősz második hónapjában, októberben már tart a fűtési szezon. A Southerm hőszolgáltató vállalat is felkészült az előttünk álló hidegebb hónapokra. A társas- és családi házakban gázkazánokat ellenőrző technikusoknak szintén bőven van dolguk.

Októberben fókuszban a látás

2019.10.11

Az október hagyományosan a látás hónapja. Az idei kampány központjában a digitális eszközöknek a látásra gyakorolt káros hatása áll. Az okostelefonok, a számítógépek, vagy a LED-világítás túlzott használata megerőltető a szemnek, és szemfáradtsághoz...

Oldalak