Mint írják, 1951. január 1-je óta a hadisírok felügyelete a hadügyminissztériumtól a belügyminisztériumra szállt, a konkrét gondoskodásért pedig a helyi nemzeti bizottság felel.
A minisztérium kifejezetten arra utasít, hogy „jelenleg előnyben kell részesíteni a második világháborús emlékhelyeket”, de azt is hangsúlyozza, hogy a község „emellett az első világháború előtti és az első világháború utáni hadisírokról is gondoskodni köteles”. A levél egyúttal kéri, hogy a nemzeti bizottság küldje meg Dunaszerdahely településen található katonasírok pontos jegyzékét.
Az utasításra reagálva a dunaszerdahelyi Helyi Nemzeti Bizottság összeállított két listát, amelyek arról tanúskodnak, hogy Dunaszerdahely számára elsősorban az 1938 utáni magyar idők nyomai – és nem a helyben meg nem történt szlovák nemzeti felkelés – számítanak a történelmi emlékezet szemponjából.
A pozsonyi minisztériumba küldött datálatlan (valószínűleg 1951 közepén összeállított) két listán Dunaszerdahelyen eltemetett német és magyar katonák adatai találhatók.
A „Príslušníci býv. nemeckej brannej moci” lista 6 főt tüntet fel, nagyon bizonytalan adatokkal: rajta csak egy konkrét név van („Rudolf Baruch”), a többi 5 „ismeretlen”, akik „a róm. kat. temetőben vannak eltemetve külön sírokban”.
A „Príslušníci Maďarska” lista nemcsak sokkal hosszabb, hanem sokkal pontosabb is, mint a német katonáké. A pontos nevekkel, rangfokozattal, születési és halálozási dátumokkal ellátott listán 32 név van. Köztük egy hadnagy („Dr. Július Gréber” – róla korábban itt írtunk), egy csendőr szakaszvezető („František Kisgyörghy”); a többiek közlegényként vannak jelölve, köztük 4 azonosítatlan. A lista szerint ezek a magyar katonák 1944 decembere és 1945. április 17. között hunytak el, és „mindnyájan külön sírban a dunszerdahelyi római katolikus temetőben vannak eltemetve”.
1951-ben a helyi nemzeti bizottság munkatársa egyetlen betűt sem írt arról, hány Dunaszerdahelyről származó katona hunyt el a második háborúban a magyar hadsereg katonájaként (a szlovák belügyminisztérium nem is ezt kérte…), akiknek Dunaszerdahelyen nem lehet sírjuk, lévén hogy távol a hazájuktól hunytak el, ráadásul „ellenséges" egyenruhában...
____________________
Az írás az alábbi levéltári forrás alapján készült: Ministerstvo vútra Slovenskej republiky, Štátny archív v Nitre, pracovisko Archív Šaľa, detašované pracovisko Malá Lúč. Fond: Miestny národný výbor v Dun. Strede /MNV DS/. Oddelenie: III. ref. Rok: 1950 – 1954, krabica 51.
Vajda Barnabás
