Jelenlegi hely

Egy katona(sír) „sorsa”

Ezt már olvasta?

Piros pünkösd

Piros pünkösd

A húsvét utáni ötvenedik napra eső pünkösd ünnepe, az...

Publikálva: 2017, január 11 - 10:26 | Múltidéző
A dunaszerdahelyi köztemetőben csak egy-két katonasírt találunk ma – pedig csak a 2. világégés idején tizennégy itt elhunyt katonát temettek el városunkban. Közülük azonban csak egyikük sírjára tehetünk virágot: dr. Gräber Gyula hadnagyéra.
Egy katona(sír) „sorsa”

Gräber Gyula 1914. január 17-én született Győrszemerén. A korán árvaságra jutott fiatalember éles eszének köszönhetően később jogi doktorátust szerzett. 1940. november 12-én Egerben feleségül vette Kislégi Nagy Augusztát. Ezután, a második világháború idején Budapesten, a Közellátási Minisztériumban dolgozott – s többször behívták katonai szolgálatra. Utoljára 1944 kora őszén vonult be.

A fronttal került a dunaszerdahelyi evangélikus elemi iskolából átalakított hadikórházba, amely a nagyzsinagóga szomszédságában állt. Itt, az 554-es sz. hadikórházban halt meg „bombatámadás következtében kapott szívbénulás” miatt. Ez az 1945. március 27-ei (más adatok szerint 29-ei) szovjet bombázás volt az, amely Dunaszerdahelyen tizenegy áldozatot követelt, s amelyben a zsinagóga hátsó tetőszerkezete is beomlott.  Simon György tábori lelkész temette március 30-án el, aki – pap kollegákon keresztül – értesítette a családot a halálesetről.

Gräber Gyula unokája, dr. Artner Péter egyetemi docens folytatja számunkra a történetet: „Nagymamám iratai között találtam egy 1949. júniusi levelet, mely szerint  Kálmán Lajos és Lajosné (Dunaszerdahely, Stalinova 876.) megkeresték és rendbe hozták nagyapám sírját, lefényképezték és a fényképet elküldték. Utólag és ismeretlenül is nagyon hálásak vagyunk nekik. Ők szerezték be és küldték el a halotti anyakönyvi kivonatot, melyet 1950.  január 5-én állított ki a dunaszerdahelyi plébános a XIV. Halotti anyakönyv 261-es bejegyzése alapján. Folyószám: 65. Kálmán Lajosékkal a kapcsolat később megszakadt, kézírásukból ítélve, már akkor elég idősek lehettek.

1958-ban édesanyám már Egerben járt gimnáziumba, amikor meghallotta, hogy Dunaszerdahelyen van magyar tannyelvű iskola. Levélben kérte az iskola igazgatóját, hogy szeretne egy olyan, korabeli lánnyal levelezni, aki megkeresné édesapja sírját, rendbe hozná, és küldene a sírról egy fényképet. Rövidesen levelet kaptott egy Nagy Katalin nevű, nagyon kedves lánytól, aki mindezt megtette, sőt amikor a régi temetőt megszüntették, vettek nagyapámnak egy koporsót, és átvitették az új temetőbe. (Parcella: B/626) Pár évig leveleztek Nagy Katalinnal, de ő férjhez ment és elkerült Dunaszerdahelyről.

Nagymamám 1974-ben – pap bátyjával együtt – átment a dunaszerdahelyi temetőbe, és nagy csodálkozással látta, hogy a sír tiszta, gondozott, virágokkal be van ültetve. A temetőgondnoktól tudta meg, hogy a sírt Derzsi Józsi bácsi gondozza, aki a Radicné 377/14. szám alatt lakott. Rögtön megkeresték, nem tudták neki eléggé megköszönni sokéves önzetlen fáradozását. Józsit bácsit mi is többször meglátogattuk. (...)

Egy alkalommal megkérdeztük, hogy miért gondozza a sírt évtizedek óta ilyen önzetlenül. Kedves mosollyal mondta, hogy amikor meglátta, hogy a temetőben van egy elhanyagolt magyar katonasír, amit a hozzátartozók nem tudnak gondozni, elhatározta, hogy a háborúban eltűnt testvére sírja helyett ezt a sírt fogja gondozni. Amikor a temetőben valakinek új, márvány síremléket csináltattak a rokonok, Józsi bácsi meg akarta venni az elbontott terméskő keretet és keresztet. A kőművesek kérdésére, hogy minek az neki, mondta, hogy egy magyar katonasírt szeretne vele keretezni, és kereszttel, névtáblával ellátni. Erre azt mondták a kőművesek, hogy ha magyar katona sírra lesz, akkor nem fogadnak el érte pénzt, és még fel is állították a köveket a sír köré. Józsi bácsi halála után, a vele egy házban lakó Herdics Katika gondozta, amit ezúton is nagyon köszönünk neki.”

Gräber Gyula sírja ma az egyetlen, Dunaszerdahelyen nyilvántartott magyar katonasír...

Nagy Attila helytörténész