Back to top

Nyílt nap a Neratovicei téri Magán Szakközépiskolában

Publikálva: 2023, november 15 - 11:17
A dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában 2023. november 14-én nyílt napot tartottak. Az érdeklődő szülőket és diákokat gazdag programmal várták a szervezők, amelyek keretében bemutatkoztak az iskolában oktatott szakok és szakmák.
Nyílt nap a Neratovicei téri Magán Szakközépiskolában

Ezúttal amolyan „neratos” túraútvonalként kapcsolódtak össze az egyes standok, az érdeklődőknek ezt kellett teljesíteniük a nap végére. Az egyes standokon az iskola diákjai, szakoktatói próbálták aktivitásra ösztönözni az érdeklődőket, akik „pecsétes igazolással” indulhattak a következő helyszínre. A túrapapírt szerencsesütikre válthatták, értékes díjak reményében: JBL hangszóró, USB kulcs, vezeték nélküli fülhallgató, no meg csoki volt a tét.  

Az igazgatónő megnyitója után az iskola diákönkormányzata diákszemmel mutatta be az iskolai életet, majd a LÁMPALÁZ Diákszínpad színvonalas, rendhagyó előadása következett pantomim percekkel gazdagítva.

Az étteremben a gasztrosok segítségével „Mc-el enni Nerat bagettet” és „Mc-el kóstolni Nerat nyamit” készíthettek és kóstolhattak az érdeklődők, ezáltal aktívan belekóstolhattak a szakács, a pincér, illetve a cukrász és cukrász – szakács szakmák rejtelmeibe.

A vendéglátó-ipari szaktanteremben hotelakadémiásainkkal „Mc-el inni Nerat koktélt” keverhettek a kilencedikesek. Az idegenforgalmi szolgáltatások szak diákjai és tanárai egy Verne-regény nyomdokain haladva – Utazás a Nerat körül – invitálták virtuális utazásra a standra látogató szerencséseket.

Egy másik teremben az iskola gazdag múlttal rendelkező Erasmus+ programjaiba nyílt bepillantás, a kilencedikesek információkat kaphattak a külföldi szakképzési lehetőségekről. A tornateremben pedig laza testmozgásra is volt lehetőség.

A fodrász-sminkes tanulók a szépségsarokban és az iskola kozmetikai termében alkalmi sminkeket kínáltak, a fodrászatban pedig frizuraigazítás, illetve látványos hajfonatok várták a fodrász, illetve a fodrász – sminkes szak iránt érdeklődőket.

Akik inkább a turbómotorokat kedvelik, azok sem maradtak élmény nélkül az iskolához köthető szakembereknek köszönhetően. Az iskola idegen nyelvi termében pedig interaktív feladatok várták a kilencedikeseket.

Az iskola szakmáit duális képzés rendszerében oktatja, erről a megjelent munkáltatók képviselői tájékoztattak. Jelen volt a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség képviseletében iskolánk abszolvense, Bazsó Tímea és kolléganője Szabó Noémi, akik az idegenforgalmi szolgáltatások szak iránt érdeklődőknek adtak értékes információkat. A Hotel Therma**** képviseletében szintén iskolánk volt diákja, Hipper Mátyás tájékoztatott a pincér és szakács diákok szakképzési lehetőségeiről.

(-gv-)
fotó: dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola

Ezt már olvasta?

Cookies