Jelenlegi hely

Meseváros kitárta kapuit

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, május 30 - 07:00 | Kultúra
Megkezdődött Dunaszerdahelyen a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztivál kedden. Az eseménysorozat megnyitóján jelképesen átadták a gyerekeknek a város kulcsait, majd a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren egybegyűlt gyereksereg egészen péntekig birtokába vette a várost.
Meseváros kitárta kapuit

A megjelenteket előbb dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntötte, kiemelve, hogy valóban nagy öröm látni a gyerekek munkáját, tudását a fesztiválon. „Látjuk, hogy e mögött a tudás mögött rengeteg munka van, mind a gyerekek, mind a pedagógusok részéről” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy a rendezvénysorozat azért is kiemelkedő, mert „fontos számunkra nemzeti közösségünk megmaradása, és (...) fontos, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk kultúránk megélésére, a magyar nyelv szeretetére, tradícióink megőrzésére és hitünk megtartására.”

Hájos Zoltán üdvözölte azokat a csapatokat is, akik először érkeznek ide, Csallóköz szívébe, de a visszatérő gyerekeknek is kellemes időtötést kívánt. „Érezzétek jól magatokat Dunaszerdahelyen, s pár napig legyen ez a város a második otthonotok!” – mondta a polgármester, majd jelképesen átadta a város kulcsait Bárdos Gyulának, a Csemadok elnökének. 

Bárdos Gyula szerint „a gyerekszínjátszás, a bábfesztivál itt nálunk nagy hagyománynak örvend, és komoly minőségű is. S ami a legfontosabb, ti örültök ennek a versenynek, és örültök ilyen jót csinálni. Jót és jól csináltok. Ti vagytok e pár nap alatt ennek a városnak a gazdái” – mondta Bárdos Gyula a csoportoknak, s átadta a város kulcsait a gyerekeknek.

Rigó Konrád kulturális államtitkár is szólt a jelenlévőkhöz. „Mindannyiunk kötelessége, és mindannyiunk felelőssége, hogy szlovákiai magyar értelmiséget próbáljunk kinevelni a következő időszakra. Ez a generáció biztosíthatja számunkra a fejlődést. Nemcsak a szlovákiai magyar kultúra fejlődését, hanem magának a szlovákiai magyarságnak a fejlődését is. Ehhez ez a rendezvény egy tökéletes alapot képez” – foglamazott, hozzátéve, hogy azok, akik itt vannak, jó értelemben „megfertőződnek” a kultúrával, s színházkedvelő, színházba járó közösség lesznek. 

A résztvevőkhöz szólva pedig elmondta, ő hogyan is élte meg azt az időszakot, amikor Duna Menti Tavaszos volt, majd később pedig a Fürge Irka írója, gyerekzsűri tag.

Végül Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének irodavezetője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a magyar kultúra egyik legfontosabb rendezvényén járnak. „A pedagógusszövetség nevében szeretném elsősorban megköszönni a felkészítő pedagógusoknak azt az áldozatkész munkát, amit napi szinten csinálnak, s azt, hogy észrevették környezetükben a tehetséges gyerekeket, akiket nyesegetnek, nevelgetnek, majd egészen Dunaszerdahelyig repítették őket.”

A beszédeket követően Huszár László főszervező, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Bárdos Gyula és dr. Hájos Zoltán polgármester megkoszorúzták a Duna Menti Tavasz emlékművét a Csaplár Benedek Városi Múvelődési Központ bejáratánál.

A megnyitót a város részéről megtisztelte a két alpolgármester, dr. Horváth Zoltán és A. Szabó László is, valamint a városi hivatal több főmunkatársa, illetve több városi képviselő is.

A délelőtt aztán a színjátszó és szerkesztett játék versenyműsorokkal folytatódott, benn a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ​ színháztermében.

Az első „blokkban” két dunaszerdahelyi csapat is fellépett, nagy sikerrel.

Elsőként a Lúdas Matyi (színpadi játék) került színre, a Csemadok Vámbéry Ármin Dunaszerdahelyi Városi Szervezete és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Fókusz Gyermekszínpada előadásában (rendezte Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin), majd a Hashtag szerkesztett játékot adta elő a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola Új Hullám Színjátszó Csoportja (rendezte Madocsai Kardos Klaudia és Sziklai „Sziki” Krisztina).

A péntekig tartó rendezvényen mindösszesen 28 csapat tagjai mérik össze tehetségüket. 

A fesztivál részletes programja itt olvasható!

A megnyitón készült képgalériánk itt tekinthető meg!