Back to top

Kilenc érem és csapatsiker

Publikálva: 2016, szeptember 18 - 20:54
Szombaton Gaál Attila és Hakszer Tibor edzők vezetésével a privigyei nemzetközi szabadfogású birkózó versenyen vettek részt birkózóink. A versenyre Szlovákia, Csehország, Magyarország, Ukrajna, Románia, Észtország, Lettország, Lengyelország, Bulgária,Horvátország, Szerbia és Oroszország 40 csapatának 216 versenyzője nevezett be.

A kadét lányok 52kg-os súlycsoportjában Bacsfai Réka állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára, aki minden mérkőzését két vállas győzelemmel fejezte be.

A diákok 44kg-os súlycsoportjában Gaál András három nyertes meccs után a döntőben nagy csatában pozsonyi ellenfelével szemben maradt alul és szerzett értékes ezüstérmet.

48 kg-ban Darvas Patrik szintén három nyertes mérkőzés után került a döntőbe, ahol a román ellenfele jobbnak bizonyult és így a második helyen végzett.  

A felnőtt mezőnyben a még junior korosztályú ifj. Gaál Attila végzett az előkelő harmadik helyen.

A csapatversenyben klubunk az orosz csapatot és a cseh Vítkovice csapatát megelőzve végzett az első helyen.

Eredmények:

Gyermek:

30kg Nagy Roland 3.hely

56kg Zsigmond Árpád 2.hely

Diák:

35kg Kovács Ferenc Dániel 4.hely

44kg Gaál András 2.hely, Szakács Dominik 3.hely 

48kg Darvas Patrik 2.hely, Varga Balázs 5.hely

62kg Szerncsés Gergő 3.hely, Szerencsés László 5.hely 

85kg Botló Dominik  2.hely

Kadét lányok:

52kg Bacsfai Réka 1.hely

Felnőttek:

61kg Hakszer Balázs 5.hely

65kg ifj. Gaál Attila 3.hely

Ezt már olvasta?

Címkék: birkózás
Cookies