„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező közösség!
(...)
Ma az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezünk. Vajon mi vezetett a forradalom kitöréséhez? Mik voltak az előzmények? A mai ismereteink alapján nehezen tudjuk elképzelni, főleg, ha a II. világháború utáni években nem éltünk, mik voltak a kiváltó tényezők?
Tudjuk, hogy a II. világháború Magyarország számára a háború elvesztését jelentette, a magyar nemzet ismét, mint az első világháború után a vesztes nemzetekhez tartozott, akkor Magyarország a területének 2/3-át vesztette el, a II. világháború után a szovjet megszálló csapatok áldozatává vált. A háború után a magyarok elesett fiaikat, az ostromok alatt meghalt embereket gyászolták szeretteik, bánkódtak kényszermunkára elvitt férfiakért, akik alig, hogy hazatértek frontról, rögtön elvitték őket a Szovjetunióba. Elkezdődött a nyilasok felelőségre vonása, majd a szovjet „tanácsadók” javaslatára kezdték el a magyar értelmiség, és vagyonos polgárok vidékre - munkatábárokba való száműzését, melynek egyetlen célja a kommunista funkcionáriusok vagyonszerzése volt, valamint politikai hatalmuk megszilárdítása. A szovjet minta alapján megalakult az Államvédelmi Osztály, majd 1948 után az Államvédelmi Hatóság, amely a kommunista pártállami diktatúra egyik hatalmi pillére volt. Ennek a szervezetnek a feladata volt a nép ellenségének a felderítése és bíróság elé való állítása. Itt meg kell jegyezni, hogy az akkori népbíróságok nem független szervként működtek, hanem kiszolgálták a hatalmon levőket, melynek bizonyítéka a koncepciós perek lefolytatása volt. Abban az időben nemcsak azok rettegtek, akik a háború ideje alatt bűncselekményt követtek el, vagy kollaboráltak a náci Németországgal, hanem mindenki rettegett, mert senki sem lehettet abban biztos, hogy mikor fognak az ő lakásuk ajtaján kopogtatni a AVÓ, vagy az AVH emberei. Vidéken az erőszakos kollektivizálás tartotta rettegésben a parasztságot, valamint a magtárak, kamrák és padlások „kiseprése”, azaz az állami terménybeszolgáltatás kikényszerítése. Az ország szellemi életére is rányomta bélyegét a rendszer, a nemkívánatos művészeket háttérbe szorították az egyházi méltóságokat üldözték. Rákosival fémjelzett kommunista diktatúra, amely Sztálinista példát követve tartotta rettegésben az egész országot, egy kissé lazult Sztálin 1953-as halálát követően, viszont nem hozott érezhető javulást.
Az emberek elvesztették a jövőbe vetett hitüket, a reményt, hogy a borzalmaknak egykor vége szakadnak, elegük lett az elnyomásból, a megaláztatásból, a rettegésből, amelyet nem más nemzet kényszerített rájuk, mint azelőtt a törökök, vagy a habsburgok, hanem saját nemzetük tagjai, ezért is érezték ezt a rendszert szégyenletesnek.
Változást akartak, a meglevő rendszert emberközelivé akarták tenni, hogy egyenjogúság és társadalmi igazságosság legyen Magyarországon. Ez a tömegmozgalom népfelkelésben, majd forradalomban csúcsosodott ki. Szabadságharccá a szovjet csapatok magyarországi megszállása után vált, amikor a forradalmárok a katonai túlerő ellenére akarták megvédeni az ország függetlenségét, a demokráciát.
1956 kapcsán nemcsak a dicső forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, hanem a forradalom leverését követő megtorlás időszakára, a sok áldozatra, akik életüket vesztették a szabadságért vívott harcokban, a százezrekre, akik elhagyták hazájukat, hogy egy szabad világban élhessenek, a sok mártírra és meghurcolt magyarra, akiket szovjet segítséggel a hatalomra kerülők börtönöztek be, vagy végeztek ki.
Emlékezzünk meg közösen 1956. október 23-án kitört forradalomról és szabadságharcról, a forradalom áldozatairól, mártírjairól. Hajtsunk fejet a forradalom hősei és áldozatai előtt!”
Ezt már olvasta?
Polgármesteri díjban részesült Péntek Mária és Péntek István
Dunaszerdahely város polgármestere Péntek Mária és Péntek...
Polgármesteri emléklapban részesült Krascsenits Dániel
Dunaszerdahely város Polgármestere Krascsenits Dániel...