Back to top

Fergeteges diákbál a Neratovicei téri Magán Szakközépiskolában

Publikálva: 2016, február 8 - 11:05
Idén harmadik alkalommal szervezett diákbált a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Diákönkormányzata.

A szervezők minden apró részletre odafigyeltek, ezért már hetekkel korábban folytak az egyeztetések. Fehér Laura, a Diákönkormányzat elnöke és Kovács László, a Diákönkormányzat alelnöke fáradságot nem ismerve csapatukkal mindent megszerveztek és előkészítettek.

A közel százötven személyes bálon a diákság mellett iskolánk tanárai is részt vettek. A diákbált az iskola vezetősége és a Szülői Szövetség mellett tanárok, valamint vállalkozók és civil szervezetek is támogattak. Nekik köszönhetően rengeteg tomboladíj gyűlt össze. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a felajánlásokat! Ebben az évben a Szülői Szövetség díja egy színes televízió volt, melyet kizárólag iskolánk diákjai közt sorsolt ki Vida Aranka, az iskola igazgatója.

Február 5-én a diákok feldíszítették az iskola tágas auláját, valamint a farsang jegyében terítették meg az asztalokat. A fergeteges zenét Sándor Denisza és Jánoska Tibor biztosította. Kicsit szakítva a hétköznapok megszokott ütemével, diák és tanár együtt szórakozott. A bál félig-meddig batyubál volt, hiszen a vacsora biztosítva volt, a további harapnivalót mindenki hozta magával. A hajnalig tartó tánc és mulatozás is azt bizonyította, hogy iskolánk harmadik diákbálja nagyon jól sikerült. 

Vízkeleti László

Ezt már olvasta?

Cookies