Back to top

Fánkparádé

Publikálva: 2020, február 11 - 16:58
A farsang a fánkok parádéja. Felidézve kislánykori emlékeimet az jut eszembe, hogy minden éven, farsangkor, nagymamám fánkot sütött. És arra is tisztán emlékszem, hogy mekkora felhajtás volt a „siskasütés”: be kellett jól fűteni a konyhát, nehogy huzatot kapjanak a kelő fánkok, semmi ajtó- és ablaknyitogatás, mert a lisztet és az összes hozzávalót is langyosan, sőt melegen kellett tartani, hogy jól sikerüljön minden.
Fánkparádé

Nagy volt ám a bábáskodás, s ennél már csak a hosszan tartó olajszag volt nagyobb, amely a házban keringett ez idő tájt. Anyukám azért jóval sportosabban vette a fánkkészítést, ügyesen gyártja a fánkokat a mai napig, természetesen olajban süti őket, merthogy úgy az igazi.

Én pedig most két olajmentes változatokat ajánlok, ráadásul az első egy nem szokványos hozzávalóval készül, ez pedig a túró, amely kellemesen lággyá és ízletessé teszi a tésztát. Sőt mi több, ezt a fánkot még keleszteni sem kell.

TÚRÓFÁNK:

HOZZÁVALÓK:

  • 500g tehéntúró
  • 250g finomliszt vagy más, egészségesebb fajta, pl.teljes kiőrlésű liszt, zabliszt, gluténmentes
  • 130g cukor vagy 150g eritrit
  • 2 egész tojás
  • 1 csipet só
  • ½ csomag sütőpor
  • a tetejére: fehér vagy tejcsokoládé, lekvár, porcukor, áfonyaszemek

ELKÉSZÍTÉSE:

  • Morzsoljuk össze a lisztet a túróval, cukorral, sóval és sütőporral.
  • Adjuk hozzá a tojásokat és gyúrjuk a masszát cipóvá. Picit ragacsos lesz a tészta, de ne ijedjünk meg tőle, hiszen a lágy tészta a cél, hogy a fánkok puhák legyenek. Ha nagyon ragadna a tészta, enyhén hintsünk rá lisztet.
  • Nyújtsuk ki a tésztát 1,5 cm vastagságúra.
  • Egy kb. 3,5-4 cm átmérőjű pohárral szaggassunk fánkokat belőle. A pohár száját érdemes kicsit beolajozni, hogy ne ragadjon rá a lágy tészta.
  • A kiszaggatott fánkokat hozzuk formába, ha netán a szaggatás nem tett jót az alakjuknak; hüvelykujjal nyomjuk be a közepüket – készítsünk kis mélyedést, ez lesz majd a lekvár helye.
  • Helyezzük őket sütőpapírral bélelt tepsibe. A sütőpapírt is kicsit olajozzuk meg, hogy a fánkjaink ne ragaszkodjanak túlságosan hozzá.
  • Ne rakjuk őket egymáshoz túl közel, mert sülés közben még nőni fognak, és nem szeretnénk, ha összeérnének. 
  • 160-170 fokra előmelegített sütőbe küldjük őket kb. 20-30 percre. Ez persze sütőfüggő. Akkor jók, ha szép színt kapnak.
  • Díszíthetjük őket bármivel, például csokoládéval – a sütőből frissen kivett fánkok közepébe nyomjunk egy-egy kocka fehér vagy tejcsokoládét. A kis kockák gyönyörűen elolvadnak, majd tegyünk mellé egy-egy kis kanálka lekvárt, s még pár szem áfonya is elfér rajta. S ha szeretjük a porcukrot, hinthetünk rá azt is.

Finom is, szép is, egyszerű is, és ami nekem külön öröm, hogy nincs olajszag, csak kellemesen édeskés illat járja be az egész házat.

Ez a másik fánk sokkal jobban hasonlít a klasszikus fánkhoz. A különbség a sütésében rejlik, ahogy a nevéből is kiderül, tepsiben sül, nem pedig bő olajban.

 

TEPSIS FÁNK

HOZZÁVALÓK:

  • 500 g simaliszt vagy valamilyen más, egészségesebb verzió
  • 50 ml olaj (nem olíva, mert annak túl markáns az íze)
  • 80 g cukor
  • 1 kocka élesztő
  • 2 egész tojás
  • 250 ml tej
  • csipetnyi só
  • Ha megsült, lekvár vagy mogyorókrém a tetejére.

ELKÉSZÍTÉSE:

  • A cukrot elkeverjük a langyos tejben, majd ebbe belemorzsoljuk az élesztőt, melyet óvatosan elvegyítünk. Hagyjuk, hogy felfusson.
  • Ezalatt kimérjük a lisztet, csipetnyi sót adunk hozzá, melyet jól elkeverünk, s ha felfutott az élesztő, hozzáöntjük a liszthez,majd ehhez hozzáadjuk a tojásokat és az olajat.
  • Jól összedolgozzuk a hozzávalókat. Lágy tésztát kapunk. Ha túlságosan ragacsos a tészta, adhatunk még hozzá lisztet, hogy tetszés szerint beállíthassuk az állagát.
  • Cipót formálunk, letakarjuk és hagyjuk, hogy a tészta duplájára keljen. Ez körülbelül 20 perc alatt meg is történik.
  • A megkelt cipót lisztezett deszkára borítjuk, 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, majd lisztezett szájú, kb. 4 cm átmérőjű pohárral kiszaggatjuk.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket úgy, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz, mert még nőni fognak. Mindegyik fánk közepébe ujjal egy mélyedést készítünk – ez a lekvárnak lesz.
  • Az így felsorakoztatott fánkokat még kb. 10-15 percig állni, kelni hagyjuk.
  • Ezután 160-170 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük őket.

Miután szép aranyosra sültek, kivesszük őket a sütőből, hűlni hagyjuk, és tetszés szerinti lekvárral vagy mogyorókrémmel díszítjük őket.

Szabó B. Csilla / szabobcsilla.com / Little wonders

Ezt már olvasta?

Roppancs

Roppancs

Lagziban jártunk nem is olyan rég, s ott szúrtam ki a...

Cookies