Back to top

Dunaszerdahely zászlajával Gibraltárra

Publikálva: 2016, február 23 - 17:02
2012 végén alakult a Sportfanatic Polgári Társulás, amely célja, hogy az egyedi sportteljesítmények megvalósításában segítse a csallóközi sportolókat. Március végén úszóik a Gibraltári-szoros átúszását veszik célba.

A Gibraltári-szoros a Földközi-tengert és az Atlanti-óceánt köti össze. Az úszóknak le kell győzniük az Atlanti-óceán erős áramlását a Földközi-tenger felé, és meg kell küzdeniük a nagy hajóforgalommal, valamint a szüntelen széllel, illetve a hideg vízzel, s mindezt úszóruha nélkül. Az úszókat két hajó és a kíváncsi delfinek kísérik, de felbukkannak olykor bálnák és cápák is. A tenger mélysége megközelítőleg 1200 méter. A Gibraltári-szorost átúszni Szlovákiából eddig csak három úszónak sikerült. Általában véve is, ezt a szorost kevesebb ember úszta eddig át, mint ahányan feljutottak a Mount Everestre.

Egy ilyen komoly cél teljesítése áll a csallóközi sportolók előtt, akiket a Sportfanatic támogat. A csapat koordinátora Hideghéty Tibor, többszörös válogatott, csehszlovákiai és szlovákiai bajnok kajak-kenus, akit a részletekről kérdeztünk. „Régi sportolók alapították a szervezetet, akik nem tudták nagyobb álmainkat megvalósítani, hogy segítsék a csallóközi sportolókat a határaink tágításában. Korábban csehszlovák válogatott voltam kajak-kenuban, így tudom, milyen nehézségekkel jár az anyagi háttér bebiztosítása, viszont mi vállalkozók, akár adóink két százalékának felajánlásával is sokat tudunk tenni ezek könnyítése érdekében. Ezt tesszük mi is.

A kezdetekkor Bögi Sanyi ultramaratonista 24 órás futásán vettünk részt, mi is futottunk, majd leültünk vele beszélgetni. Elmondta, az álma, hogy a hatnapos világcsúcsot megjavítsa. Segítettük neki támogatókat szerezni, versenyekre kísértük, táplálkozásának hatékonyságát növeltük és 706,5 kilométerrel megjavította a világrekordot egy körpályán.

A további céljai között szerepelt, hogy harmadszor is teljesítse a Spartathlonont, amelyre ismét tudtunk annyi pénz gyűjteni, hogy ki tudjunk vele menni és 36 óra során kísértük ezen az emberpróbáló teljesítményen. Majd a támogatási kapcsolat megszűnt közöttünk, Sanyi politikai szerepvállalása miatt, mi a sportba nem akartuk belevonni a politikát, így más területet választottunk.

Mivel jómagam és Mészáros József társam is a Thermálpark Pingvinjeinek tagjai vagyunk, így az úszás felé terelődött a figyelmünk. A Balaton-átúszások során kerültünk kapcsolatba a felbári Pék testvérpárral, majd őket is bevontuk a téli úszásba és olyan szinten fejlődtek, hogy beneveztünk a csehországi téli úszók ligájába, ahol remek eredményeket értek el. A cseh Fides Brno-nak úsznak a fiúk, akikhez csatlakozott Félből Nyári Richárd. A teljesítményekkel pedig jött az ötlet, próbálják meg átúszni a segítségünkkel a Gibraltári-szorost.

December végén kaptuk meg az időpontot az átúszására, méghozzá a legkorábbit, amikor 15-16 fok a víz hőmérséklete. Légútban 14,4 kilométer a táv, Európa legdélibb pontjáról van az indulás és Észak-Afrika partjainál kell célba érni. Az úszást a hideg víz mellett a különböző áramlások és szélviharok nehezítik, a hullámok pedig a táv felénél igazán veszélyesek. Az átúszáshoz szerencse is kell, hiszen virradatkor kell indulni és napnyugtáig célba kell érni, mert a bírók kiveszik a versenyzőt a vízből, ha látják, nincs esélye a célba érni. 1928-ban az első úszó 12 óra 50 perc alatt teljesítette a távot, a legmegfelelőbb körülmények közt több mint 3 óra kell a profiknak is, de számtalan körülményt kell számításba venni.  Mi a szlovák rekordot, a 6 óra 43 percet szeretnénk megdönteni.

A csapatot Pék Dezső, Pék Endre, Nyári Richárd és a cseh világbajnok úszó, Magda Okurková alkotja, továbbá Peter Mihola az edző, aki már több hasonló megmérettetést is teljesített. A segítőkkel együtt összesen nyolcan megyünk és filmet szeretnénk készíteni az egész felkészülésről és úszásról. A főtámogatónk a DS CAR vállalat, az indulás március 29-én lesz, amikor a polgármestertől átvesszük a város zászlaját és Budapestről repülünk Malagába és Tarifa városban edzünk és várjuk a megfelelő időjárási viszonyokat álmaink megvalósításához” – tudtuk meg az ötletgazdától.

A részletekről és a felkészülésről folyamatosan olvashatnak majd portálunkon, aki pedig segíteni szeretné a Sportfanatic Polgári Társulást, az akár adója két százalékával is megteheti. A részletekről itt olvashat

Ezt már olvasta?

Címkék: Sportfanatic
Cookies