Jelenlegi hely

DSTV archívum

Fókuszban az ének

2018.04.20

A XXVII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok rendezvénysorozata újabb két koncerttel folytatódott. Mindkét eseményen az ének volt a középpontban. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa a református templomban...

Nem emelkedtek a helyi adók

2018.04.20

Az április a helyi adók és illetékek kivetésének hónapja. A Dunaszerdahelyi Városi Önkormányzatnál az idén jelentős változás áll be, ami a jogi személyeket és vállalkozókat érinti. Ez a két adózó csoport most először elektronikus módon intézi az...

Valami bűzlik Ollétejedben

2018.04.20

A városi képviselő-testület Sebök Pál képviselő indítványára megtárgyalta az ollétejedi gumifeldolgozó üzemnél mért környezetszennyezés ügyét is. Az ollétejediek panaszára a járási hivatal novemberben levegőmintát vett a közelben, amelyben egy nyitrai...

Maratoni ülés vitatott napirendi pontokkal

2018.04.20

Megtartotta 26. ülését a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület. A tanácskozás legfontosabb napirendi pontjai között szerepelt a városi önkormányzat 2017-es zárszámadásának, valamint a 2018-as költségvetés második módosításának elfogadása. A beterjesztés...

Heti hírmozaik – 2018. április 19.

2018.04.20

A Felvidékről kitelepítettekre emlékeztek április 14-én Dunaszerdahelyen; Nárcisz-napi jótékonysági gyűjtés volt a daganatos betegségben szenvedők gyógyítására; szakmai érettségit és felvételi vizsgát tartottak a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és...

A tavasz beköszöntével újra felbőgtek a motorok

2018.04.20

Április második hétvégéjén hivatalosan is elkezdődött a motoros szezon, a csallóközi motorosok a szokásoknak megfelelően a MAX bevásárlóközpont előtt gyűltek össze. Kétkerekű járgányaikat Nagymadban a helyi esperesplébános szentelte fel, majd egy rövidebb...

A tanulók elsősegélynyújtási ismereteiket mutathatták meg

2018.04.20

A Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Egylete idén is megrendezte az alapiskolás diákok elsősegélynyújtó versenyét. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő versenybe idén 120 tanuló kapcsolódott be, akik elméleti és gyakorlati feladatokban...

Újabb nagyszabású karateverseny volt városunkban

2018.04.13

Két hét elteltével újabb nagyszabású karateverseny helyszíne volt a városi sportcsarnok. Ezúttal shito-ryu országos bajnokságot rendeztek a létesítményben. A több mint 300 versenyző egy része kata formagyakorlatokat mutatott be, a többiek pedig kumitéban,...

Gazdag program jellemzi az idei zenei napokat

2018.04.13

Javában tart a XXVII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok rendezvénysorozata. A hagyományos esemény idén bő kínálattal várja a zenekedvelő közönséget, hiszen összesen nyolc koncert lesz. A főszervezők, a helyi Művészeti Alapiskola és a Talentum Polgári Társulás a...

Először áprilisban mennek iskolába a leendő elsősök

2018.04.13

Ha április, akkor alapiskolai beíratás. Dunaszerdahely öt önkormányzati fenntartású alapiskolájában és az egyházi iskolában sincs ez másképp. Javarészt április 20-tól 28-ig írathatják be a szülők gyermekeiket, de arra is van példa, hogy az egész hónapban....

Heti hírmozaik – 2018. április 12.

2018.04.13

Nagy ütemben folytatódik a városi járda- és parkolófelújítási, valamint építési program; budapesti képzőművészek Vendégségben a Csallóközben című kiállítása látható a Kortárs Magyar Galériában; a Csallóközi Népművelési Központ 21. alkalommal szervezte meg a...

Az autizmus volt a rendezvény témája

2018.04.13

Az ENSZ 2007-ben határozta meg április 2-át az autizmus világnapjának, mégpedig azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmus spektrumzavarra, amely tízmilliókat érint a Földön. A kampány részeként a dunaszerdahelyi Autisták és...

Dunaszerdahelyen tizennyolcadszor emlékeztek a neves keletkutatóra

2018.04.13

Dunaszerdahelyen 18. alkalommal rendezték meg a Vámbéry Napokat. A világhírű keletkutató, Vámbéry Ármin emléke előtt tisztelgő esemény kétnapos volt. A hagyományoknak megfelelően könyvbemutató, földrajzverseny és az orientalista mellszobrának megkoszorúzása...

Bemutatták a Pro Media Alapítvány új médiacsaládját

2018.04.13

Városunkban mutatták be a Pro Media Alapítvány új médiacsaládját, amelynek három alappillére lesz: honlap, hetilap és audiovizuális internetes csatorna. A projektet a magyar állam által finanszírozott Bethlen Gábor Alap támogatja.

Négyszáz résztvevője volt a karateversenynek

2018.04.06

A közelmúltban kyokushin karateversenyt rendeztek a városi sportcsarnokban. A sporteseményen Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Ukrajna mintegy 400 versenyzője vett részt, akik 80 kategóriában versenyeztek a minél előkelőbb helyezésekért. A rendező...

Oldalak