Back to top

Diákutaztatási program keretében kirándultak a neratos szakközépiskolások

Publikálva: 2023, október 22 - 11:35
A dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai és kísérő tanáraik a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási pályázatának köszönthetően, az október 23-ai nemzeti ünnephez kötődően, anyaországi testvériskolájukkal közös kiránduláson vettek részt.
Diákutaztatási program keretében kirándultak a neratos szakközépiskolások

Megérkezésükkor Énekes Rita, a szentendrei iskola igazgatónője nagy szeretettel üdvözölte a felvidéki diákokat és a kísérő tanáraikat. A két iskola diákjai közös sétára indultak, ahol számos történelmi nevezetességet is megtekintettek.

„Megemlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharcról, ennek tiszteletére az emlékezés jegyében a két iskola diákjai közösen megkoszorúzták a Kálvária téren található emlékművet. A kirándulásunkból nem maradhatott ki a város főterétől alig néhány lépésre található Karácsony Múzeum és Üzlet, amely Szentendre egyik legérdekesebb, legelbűvölőbb látnivalója. A szentendrei Karácsony Múzeumban minden ünnepi trend megtalálható, amely a karácsonyhoz kapcsolódik. Egészen az 1830-as évektől kezdve, amikor is az első karácsonyfadíszek elkészültek és nagyiparban kezdték őket gyártani.   A régi karácsonyfadíszek mellett díszes képeslapokat és egyéb karácsonyi dekorációkat is megcsodálhattunk. Olyan volt az egész, mint egy varázslatos időutazás az elmúlt idők karácsonyához. A kiállított díszek, bár sok esetben hosszú évtizedek óta őrzött kincsek, kitűnő állapotban voltak. “ –   meséli a gazdag programot Simon Veronika, az iskola tanára.

„Ezután a Skanzen következett. A Skanzen, más néven Szabadtéri Néprajzi Múzeum, melynek célja, hogy bemutassa természetes közegében, hogyan éltek, gazdálkodtak és öltözködtek az emberek a 18. századtól egészen a 20. századig. A Skanzent 1972-ben alapították, Európában egyedülálló módon, ez volt az első szabadtéri néprajzi múzeum. A 46 hektáros területen település – néprajzi szempontokat szem előtt tartva alakították ki a tájegységeket. A 9 tájegység Magyarországot és annak tájegységeit reprezentálja. A kora esti órákban búcsúztunk testvériskolánk tagjaitól. Diákjaink élményekkel gazdagodva a késő esti órákban érkeztek haza.” – zárta a beszámolóját Simon Veronika

Köszönjük a támogatást és a lehetőséget!

Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Vízkeleti László

fotó: Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola

Ezt már olvasta?

Cookies