Back to top

Bizonyos: honfoglaló magyarok temetőjére bukkantak a Tesco mellett!

Publikálva: 2017, április 12 - 14:46
Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy egy újabb honfoglalás kori temetkezés került ismét elő az útépítési munkálatok során a Tesco áruház mellett – számolt be a lelet körüli eseményekről Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum munkatársa portálunknak.

„Takács Mihály régész is megerősítette, hogy minden kétséget kizáróan honfoglalás kori az újabb feltárt régészeti lelet” – mondta el Nagy Iván.

Eddig Dunaszerdahelyen csak feltételeztük a honfoglalók jelenlétét, ugyanis bár a Csallóközben számos honfoglalás kori régészeti lelet került már elő, de Dunaszerdahelyen ilyet ezidáig nem találtak.

Feltételezéseinket, hogy itt is éltek honfoglaló őseink, eddig a törzsi helynevek megléte erősítette, hiszen ezek bizonyosan a honfoglalás korában kellett keletkezzenek, addig, amíg a katonai-törzsi jellege megvolt a honfoglalóknak.

Az újabb lelet kapcsán azonban elmondható: ez a feltételezés immár a múlté – mostantól tényként mondhatjuk: városunk egykori területén is itt éltek már őseink.

A temetkezés ugyanis minden olyan jelleget, tulajdonságot magán hordoz, amely a honfoglalás korára jellemző (díszítések, apró sírmellékletek, díszek stb.).

Rendkívüli jelentőségű leletről van tehát szó, amely egy nagyobb, most már bemért temető része, amely temető már nem az építkezési területen fekszik.

A közeljövőben a szakemberek a Magyar Tudományos Akadémia segítségével szeretnék feltárni a teljes temetőt, amelynek sírleletei minden bizonnyal a Csallóközi Múzeumba fognak kerülni” – fogalmazott Nagy Iván.

Ezt már olvasta?

Cookies