Back to top

A Vasútsor utcára került ki az első hivatalos kétnyelvű útjelző tábla

Publikálva: 2022, október 26 - 21:04
Egy évvel ezelőtt fogadta el a parlament a törvényt, mely megteremtette a lehetőséget, hogy kétnyelvű közlekedési táblákat helyezzenek el a települések. Ma Dunaszerdahelyen, az országban elsőként került ki egy, a törvény előírásai szerinti, hivatalos kétnyelvű közlekedési tábla.
A Vasútsor utcára került ki az első hivatalos kétnyelvű útjelző tábla

Horony Ákos jogászként sokat fáradozott azon, hogy a törvény alkalmazható legyen, hogy azok a települések, amelyekben nem csak az államalkotó nemzet él, és természetesen a magyarság által nagy arányban lakott településeken legyen arra lehetőség, hogy anyanyelvünkön is elolvashassuk az útjelző táblákon az azokon szereplő településeket.

Ma történelmi esemény helyszíne volt a Vasútsor utca, mivel ide került ki az országban elsőként az a hivatalos közúti tábla, amelyen a szlovák mellett magyarul is fel vannak tüntetve a települések.

Mint azt Horony Ákos elmondta, a mai esemény egy hosszabb folyamat lezárását jelenti, a jelentősége pedig abban van, hogy ez már hivatalos közlekedési és irányjelző tábla, amelyet több is követ. Az elsőt egy városi út mellett állíttatta fel Dunaszerdahely városa, de a közeljövőben mindent megtesznek azért, hogy a városi utak mellett a megyei fenntartású utak mellett is lehessenek kétnyelvű táblák.

Hájos Zoltán, városunk polgármestere elmondta, örül neki, hogy Dunaszerdahely ezúttal is élen járt és a korábbi információs táblák után egy hivatalos is kikerülhetett. Ugyanakkor ahhoz, hogy a megyei utak mellé is elhelyezhetők legyenek ilyen hivatalos táblák, nagyon fontos, hogy elég erős magyar képviselet kerüljön be a leendő megyei képviselő-testületbe.

„Közös az érdek, hogy a magyar közösséget erősítsük, és a mai egy lépés, amely megmutatja, hogy legyünk bátrak, a magyar nyelvet merjük használni hivatali szinten is” – mondta a polgármester.

Forró Krisztián kiemelte, ez a magyarság számára történelmi pillanat, hogy Dunaszerdahelyen első alkalommal helyezhettek ki kétnyelvű közlekedési táblát. A jövőre nézve pedig a Szövetség párt nevében is megígérte, hogy bármelyik település, amely segítségért folyamodik hozzájuk hasonló táblák kihelyezése ügyében, annak minden lehetőséget és segítséget megadnak.

-rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies