Back to top

Városi kitüntetést kapott a DAC 1968-as bajnokcsapata

Publikálva: 2019, május 3 - 18:17
Dunaszerdahely önkormányzata idén tizedik alkalommal osztotta ki a város díjait. A DAC 1968-as bajnokcsapata a Város Polgármesterének Díjában részesült.
Városi kitüntetést kapott a DAC 1968-as bajnokcsapata

A dunaszerdahelyi Szent György Napok rendezvénysorozat részeként a városi önkormányzat idén is kitüntette neves személyiségeit, akik a közélet, kultúra, a sport és az egészségügy területén kifejtett tevékenységükkel öregbítették a város jó hírnevét.

A kiemelkedő sportsikerekért a DAC 1968-as futballcsapata nyerte el a Város Polgármesterének Díját.

A múltban három csapat harcolta ki az országos harmadik vonalban való szereplést a dunaszerdahelyi futball számára.

A történelmi sikert elsőként 1962-ben a Slavoj érte el, Kovács Ervin irányítása alatt. A hivatalosan kerületi bajnokságnak nevezett versenyt egyetlen vereség nélkül játszotta végig a csapat, amely három szezont húzott le ebben a bajnoki kiírásban.

Az 1967/68-as idényben érkeztünk a következő mérföldkőhöz. Ján Greššo együttese feljutott a divízióba, amely szintén az országos harmadik vonalat jelentő bajnokság volt akkor Csehszlovákiában. Ekkor a gárda már Jednota név alatt szerepelt, és egy idényt töltött el ebben a bajnokságban, majd a verseny átszervezése miatt 1969 nyarától ismét visszaesett a IV. ligába. 

Újabb ünneplésre adott okot az 1976/77-es évad, amikor megnyertük a kerületi bajnokságot. Gödölle Béla irányította akkor a csapatot, akinek vezetésével a klub visszatért a divízióba, onnan pedig fokozatosan a Szlovák Nemzeti Ligába majd a csehszlovák föderális ligába. De ez már egy másik történet.

Kanyarodjunk vissza az 1967/68-as szezonban elért sikerekhez. Az egykor kiváló labdarúgónak, későbbi sikeredzőnknek, Ján Greššónak elég volt mindössze 15 játékos a kerületi bajnokság megnyeréséhez. 26 forduló után a gárda 13-6-7-es mérleggel és 43:22-es gólaránnyal végzett a tabella élén, egy ponttal megelőzve a Pöstyén csapatát.

Az 1967/68-as siker elérői:

A felvételen felső sor, balról: Vida Béla, Matics Károly - csapatvezető, Takács Vilmos, Sekáč Jozef, Petes László, Gödölle Béla - csapatkapitány, Tánczos László, Csiba Nándor, Zabloudil Jaroslav - gyúró, Kuczman Ferenc, Veréb István - szakosztályvezető.

Alsó sor, balról: Csóka György, Vími Tibor, Kovacsik István, Greššo Ján - edző, Mészáros, Lazar Juraj, Korček Vladimír.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies