Back to top

Új gyepszőnyeget avatnak a MOL Arénában

Publikálva: 2022, október 8 - 20:46
A hazai meccsek nélküli napoknak vége, öt hosszú hét után visszatérünk a MOL Arénába, ahol vadonatúj gyepszőnyeg és a tabellaszomszéd vár ránk. A DAC-Zsolna mérkőzés vasárnap 17:30 órakor kezdődik.
Új gyepszőnyeget avatnak a MOL Arénában

Először az új gyepen

A DAC legutóbb szeptember 3-án lépett pályára a saját szurkolói előtt. Ezt a gyepszőnyeg cseréje követte, ami miatt elhalasztották a Rózsahegy elleni összecsapásunkat, majd jött a válogatott szünet. Ezek összessége azt jelenti, hogy 5 hosszú hét telt el hazai találkozó nélkül. Viszont a várakozásnak vége, már holnap koraeste az új gyep felavatásán a zsolnai tabellaszomszédunkat fogadjuk. 

„Örülünk a hazai mérkőzésnek, az új gyepszőnyegnek és főleg a szurkolóinknak. Bízom benne, hogy az energia, amelyet mindig is éreztünk a stadionunkban, hatványozottabban erősebb lesz az idegenbeli győzelmünket követően. Egyértelműen a három pont megszerzése a célunk és remélhetőleg közös erővel sikerrel abszolváljuk a meccset. Nagyon fontos számunkra, hogy a teljesítményünkkel is igazoljuk az elvárásokat, amivel a sikeres eredmény is szorosan összefügg” – állapította meg Adrian Guľa vezetőedző, akinek fokozatosan épülnek fel a sérültjei. „Eric Davis állapota folyamatosan javul, aminek nagyon örülünk, már egyes passzgyakorlatokat is elvégzett a csapattal. További nagyon kellemes hír, hogy Andrija Balić is abszolvált néhány edzésszakaszt az együttessel, ami kiváló. Mateus Brunetti bevetése továbbra is kérdőjeles, de az ő állapota is folyamatosan javul. Örülök, hogy Kružliak, Veselovský és Risvanis is visszatért, a többiek egészségesek. Eltökéltséget és a győzelem iránti étvágyat érzek rajtuk.”

A DAC mestere számára, aki öt évet töltött Zsolnán, mindenképpen különleges lesz a holnapi összecsapás. Akárcsak az edzői stáb többi tagjának és a Káčer, Petráš, Fazlagić hármasnak. „Ez már a második meccsünk lesz a Zsolna ellen, így kicsit máshogy állok már hozzá. Az MŠK-ban töltött időt nem lehet kitörölni, de mégis más a helyzet, mint az első találkozómon a sárga-zöldek ellen. És bár más érzés, nem vagyok kevésbé motivált. Sőt, ellenkezőleg” – tette hozzá Guľa vezetőedző.

A tabellaszomszéd

A „sosonok” a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előznek meg minket a tabellán, mivel mindkét csapat 19 pontot szerzett. Érdekesség, hogy a hazai és az idegenbeli mérkőzések táblázatán is egymás mellett állunk. 

A cseh Jaroslav Hynek tréner védencei 7 összecsapást is abszolváltak már a saját műfüves pályájukon, amelyeken 14 pontot gyűjtöttek. További 5-öt szereztek idegenben, 5 találkozón. Trencsénben és Nagyszombatban döntetlent értek el, Rózsahegyről pedig hárompontos zsákmánnyal távoztak. A Slovan és meglepetésre a Szakolca otthonából is vereséggel tértek haza. Egy hete odahaza a Trencsénnel osztoztak meg a pontokon. 

A holnapi összecsapás a gólvágók megmérettetése is lesz: az egyik oldalon a hatgólos Nikola Krstović, a másikon a friss válogatott és az öt találattal álló Dávid Ďuriš igyekszik gyarapítani a góljai számát. Az ellenfelek kapujára a középpályás Patrik Myslovič is komoly veszélyt jelent, aki a 4 találatához 2 gólpasszt is hozzátett. Pont ő lőtt egy parádés gólt ellenünk a két csapat szezonbeli első összecsapásán. 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2021.10.16. – Zsolna-DAC 0:2, gólszerzők: Lamkel Zé, Kružliak, 852 néző
2022.02.26. – DAC-Zsolna 3:1, gólszerzők: Krstović 3 – Rusnák, 4076 néző
2022.03.19. – Zsolna-DAC 2:2, gólszerzők: Paur, Kaprálik – Verlinden, Moumou, 574 néző
2022.04.16. – DAC-Zsolna 2:0, gólszerzők: Szánthó, Ciganiks, 2701 néző
2022.07.24. – Zsolna-DAC 1:1, gólszerzők: Myslovič – Krstović, 2158 néző

Történelem

Holnap 63. alkalommal találkozik a két csapat az élvonalban, gyakrabban csak a Nagyszombattal és a Slovannal (70-70) csaptunk össze. A közös első ligás történelmünk 1985-től, a DAC első feljutásától íródik. 

A Zsolna elleni legutóbbi 21 találkozón 11-9-1 a mérlegünk, emellett a legutolsó 15 összecsapásunk alkalmával mindig szereztünk legalább egy találatot. Az a DAC leghosszabb gólsorozata a Fortuna Liga jelenlegi összes résztvevőjével szemben. A Zsolna ellen lőtt 77 gól is rekord, az első ligás történelmünk alatt egyetlen más csapatnak sem köszöntünk be ennyiszer (sorrendben második a Nagyszombat, amely 72 alkalommal kapitulált a DAC ellen).

A tavalyi szezon meccsein 3 DAC-siker és egy döntetlen született. A jelenlegi szezon 2. fordulójában Myslovič találatával a hazaiak szereztek vezetést a Dubeň alatt, amelyre Krstović egy parádés ollózással válaszolt. A döntetlent nagyrészt kapusunknak, Veszelinovnak köszönhetjük, aki a hosszabbításban hárította Kopas büntetőjét. Érdekesség, hogy a meccsen esett mindkét találat bekerült a július hónap legszebb góljáért folyó szavazásába, amelyen végül Krstović diadalmaskodott. 

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zsolna ellen:
Kalmár, Ramirez, Krstović
3 - Diňa, Vida K., Ljubičić, Davis
2 - Majoros, Liba, Radványi, Fieber, Regedei, Tomčák, Delarge, Pačinda, Bayo, Herc, Balić
1 - Leško, Medgyes J., Michalec, Bartoš, Pinte, Ürge, Weiss, Kuna, Trutz, Chytil, Kweuke, Brašeň, Ujlaky, Jurčo, Krišto, Szarka, Kwin, Polievka, Michalík, Divković, Ronan, Sharani, Nicolaescu, Taiwo, Lamkel Zé, Kružliak,Verlinden, Moumou, Szánthó, Ciganiks
öngól - Králik
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
Dajto televízió
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
4. Žilina 12 5-4-3 18:12, 19 pont
5. DAC 11 5-4-2 15:9, 19 pont
Hazai pálya:
2. Žilina 7 4-2-1 13:6, 14 pont
3. DAC 5 4-0-1 10:3, 12 pont
Idegenben:
6. DAC 6 1-4-1 5:6, 7 pont
7. Žilina 5 1-2-2 5:6, 5 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 855 mérkőzés: 308-213-334, gólarány 1051:1188
Žilina: 60. idény, 1757 mérkőzés: 743-393-621, gólarány 2745:2408

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 62 23-22-17, gólarány 77:86
Stadionunkban: 32 18-8-6, 44:32

A Fortuna Liga 13. fordulójának műsora:
Péntek, 2022. október 7., 17:30 ó: Podbrezová-Ružomberok
Szombat, 2022. október 8., 18:00 ó: Skalica-Zlaté Moravce, Banská Bystrica-Trnava, Michalovce-Liptovský Mikuláš
Vasárnap, 2022. október 9., 17:30 ó: DAC-Žilina, 18:00 ó: Trenčín-Slovan

A DAC-Zsolna bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Jekkel, Vitko.

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies