Back to top

Új, biztonságos liftet használhatnak a Csaplárba látogatók

Publikálva: 2021, november 16 - 06:03
Korszerű és igényes, de legfőképpen biztonságos lift várja a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba látogatókat – a régóta szükséges liftcserét a napokban fejezte be a dunaszerdahelyi MEZOLIFT.
Új, biztonságos liftet használhatnak a Csaplárba látogatók

„Amikor a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ élére kerültem, már a kezdetekkor felmértem mindent, hogy lássam, milyen állapotban van az épület. Tudtam, hogy a lift is elég rossz állapotban van, ezért a technikai felülvizsgálatát kértem, amelyet a nyitrai Technická inšpekcia, a.s. cég végzett el.

A szakvélemény csak megerősítette az aggodalmamat, hogy a lift rendkívül rossz állapotú, s noha javítható, ám maga a javítási költsége többe került volna, mint az új lift beépítése. Vagyis mindenképpen a cserét javasolták a szakemberek. 

Ezért kérvényeztem a városi hivataltól a lift cseréjét, amelyet a hivatal jóvá is hagyott. Ezt követően került a kérés a városi képviselő-testület elé, amely jóváhagyta a csere költségvetését” – fogalmazott Takács Tímea, aki jelezte azt is, hogy egy szélesebb, nagyobb, vagyis a mozgáskorlátozottak számára kényelmesebb megoldást szerettek volna választani, azonban a liftakna szélesítése nem volt megoldható. 

„Az volt az elsődleges cél, hogy a mozgáskorlátozottak kényelmesebben tudják használni a liftet. Most már nem kell majd az ajtót tartaniuk, hiszen az automatikusan nyílik és zárul”

– jelezte Takács Tímea, aki megjegyezte, hogy kiküszöbölték azt a korábban előforduló hibát is, miszerint a lift jó néhányszor beragadt a pinceszinten. Most a pincébe már csak az arra jogosult személyek tudnak lemenni, ugyanis beépítettek egy biztonsági zárat is, épp emiatt.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies