Back to top

Tovább őrzik sporttársuk emlékét

Publikálva: 2016, október 15 - 14:14
A nyáron tragikusan elhunyt Kovács Kata Zsófiára emlékeztek sporttársai a harmadik Seishin Gálán, amely egyben emlékverseny is lett.

A rendezvényt hatalmas érdeklődés övezte nem csak a karatékák részéről, hanem a közönség oldalán is. A Sportgimnázium tornaterme teljesen megtelt, s megható pillatokkal kezdődött a rendezvény, amelynek elején a a Phoenix RT tagjai, Kata kedvenc zenekara adta elő a legkedvesebb dalát, a Nélküledet. A dalt hallgatva láthatóan csaknem minden jelenlévő szíve összeszorult és egy csodálatos közös pillanat részesei lehettünk.

A folytatásban az elhunyt Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló édesanyja beszélt lánya karate iránti szeretetéről, amely rövid életének felét végigkísérte és sok mindenre megtanította. Megköszönte, hogy ilyen méltóképpen emlékeznek meg lányáról, s őrzik emlékét.

A felszólalt továbbá Markovics János, Zsófi mestere, de Méry János, Menyhárt József és Karaffa Attila is, de jelen volt Samu István, az MKP országos elnökségének tagja is.

Karaffa Attilát kérdeztük az emléktorna kapcsán. "Immár harmadik éve jelen vagyok a Seishin gála megnyitóján és látom, hogy mekkora odafigyeléssel és törődéssel készülnek a szervezők a tornára. Markovics János és csapata egy olyan kezdeményezést vállal fel, amely által a fiataljaink egészséges szellemi és testi fejlődése erősödhet. Tiszteletet és kitartást tanulnak, amelyre szükség van a mai modern korban, amikor sokan a számítógépek és a különböző „okos” technikai vívmányok világában élnek. Dunaszerdahely városa ezért is támogatja lehetőségeihez mérten a karateklubot, hiszen az egészséges életmód pártján állunk, a sportszeretet pedig már régóta a város szívügye.

A mai torna emlékversennyé is vált. Úgy gondolom, hogy a felnőtteknek, de a fiataloknak is szükségük van példaképekre, akik felnézhetnek, akiket követhetnek. Kovács Kata Zsófia ilyen példakép lehet a karate terén az itteni fiataloknak, hiszen kitartása, küzdeni akarása és szülőföldje-, nemzete- és iskolája iránti szeretetet példaértékű volt. Sikeres felkészülést kívánok a bulgáriai EB-re és a mindennapokhoz a Seishin karateklubnak, hogy még nagyon sokáig foglalkozzanak a fiatalokkal és tanítsák meg őket a sport iránti szeretetre és tiszteletre."

A rendezvényről a későbbiekben még beszámolunk.

Nézzék meg képgalériánkat ITT.

Ezt már olvasta?

Cookies