Back to top

Tomáš Huk: A rózsahegyi meccsnek is komoly a tétje

Publikálva: 2017, május 21 - 10:53
A sereghajtó ellen elért tegnapi döntetlennel minimálisra csökkentek európai reményeink, ami pár perccel a lefújás után Tomáš Huk arcán is jól látszódott. Csalódott védőjátékosunk csak nehezen tudta kifejezni érzéseit.

„Talán életemben először nem találok szavakat. Nagyon ideges és csalódott vagyok. Az első félidőben a hazaiak egyszer jutottak csak el a tizenhatosunkig, ebből rögtön be is találtak. Az egész összecsapás során nyomtunk, fölényben voltunk, de csak egy helyzetet sikerült kihasználnunk. Ezért is lett egy-egy a végeredmény, így hatalmas a csalódás,” mondta röviddel a találkozó után 22 éves védőjátékosunk Tomáš Huk. „Ennek ellenére Rózsahegyen az utolsó fordulóban is van miért játszanunk. Győzni szeretnénk, és a tabella felső részében végezni, ami a szezon előtti minimális célkitűzés volt. Ezt el akarjuk érni,” tette hozzá a szlovák U21-es válogatott játékos, aki pénteken 27. bajnokiját játszotta az idényben, összesítve pedig a nyolcvanadikat az élvonalban.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomáš Huk
Cookies