Back to top

„Szimbolikus, látványos dolog a jóért”

Publikálva: 2017, november 1 - 12:17
Hat évvel ezelőtt rendezték meg első alkalommal a szerencselampionok éjszakáját Dunaszerdahelyen, s azóta is változatlan a cél: segíteni az alapiskolákban a hátrányos családokból származó, jó előmenetelű tanulókon.

Dakó Sándor ötletgazda szerint november 17-e, a bársonyos forradalom napja a fiataloké, s az akkori diákokról, az ő rendszerváltoztatásukról szól – ezért is gondolták Sebö Pállal még 2011-ben, hogy egy olyan politikamentes civil kezdeményezést indítanak, amellyel a hátrányos helyzetű családokból származó, de jó előmenetelű gyerekeken tudnak valamelyest segíteni. 

Ami pénz ugyanis a rendezvényen összegyűlik, azt arányosan szétosztják a szerdahelyi alapiskolák között, támogatva ezáltal az érintett fiatalokat. Azt pedig, hogy kik kapják meg ezt a szerény, de jelzésértékű támogatást, mindig az iskolák, illetve az osztályfőnökök segítségével határozzák meg.

„Mivel érzékeny területről van szó, azt látjuk, hogy az iskolák és a tanárok azok, akik mindennapi közvetlen kapcsolatban vannak a tanulókkal, így ők tudják a leginkább, kinek van szüksége ilyen irányú segítségre. Az iskolákkal, az igazgatókkal, az osztályfőnökökkel együttműködve így az adventi időszakban a befolyt összeget taneszközökre, és egyéb szükséges dolgokra költjük. Ez lehet például iskolatáska, tornacipő, tanszer, vagy akár egy osztálykiránduláshoz való hozzájárulás is” – mondta el Dakó Sándor.

Magát az összeget pedig nem is a szülők, hanem közvetlenül az iskolák kapják meg, ezzel biztosítva azt, hogy mindenképp jó helyre és célra fordítódjon a támogatás.

„A tanárok látják ugyanis a legjobban, hogy ki milyen családból származik, kinek vannak anyagi gondjai, s melyik az a fiatal, aki életkörülményei dacára is igyekvő, jó tanuló tud maradni” – fogalmazott Dakó, hozzátéve: „Noha a támogatás szimbolikus, de azt szertnénk elérni, hogy legyen motivált az a gyerek, hogy igenis érezze, tudja, érdemes tanulni, érdemes kitartóan dolgozni.”

Dakó elmondása szerint Dunaszerdahelyen, amelynek környékén tudomásuk szerint nincs ilyen hasonló tradíciójú és célú rendezvény, körülbelül 100–120 közötti azon tanulók száma, akik érintettek. Természetesen ezek a gyerekek anonimitásban maradnak, és feléjük is inkább azt jelzik, hogy a jó tanulmányi előmenetelük miatt emelték ki őket, semmit hátrányos családi helyzetük miatt.

„Átlagosan 500 lufit szoktunk eladni, három eurós áron, s a befolyó összeget – a lufik költségét leszámítva – teljesen egészében az érintett gyerekek kapják. Ezért is örülünk annak, ha minél többet el tudunk adni a helyszínen, hiszen akkor több osztható szét a gyerekek számára” – mondta, jelezve, elismerés illeti a segítő önkénteseket is, akik nélkül nehezen tudnák csak megvalósítani a szerencselufik rendezvényét.

„Szimbolikus, látványos dolog a jóért ez, szoktuk mondani, hiszen maga a dátum, november 17-e is szimbolikusan azt jelzi, hogy az 1989-es fordulatot követő időszakban a társadalom ollója bizony szétnyílt, és sokan az akkori fiatal generációból »nem jöttek ki túl jól«. Ezzel a rendezvénnyel így rájuk is gondolunk, hiszen ma pontosan az ő gyerekeik is alapiskolások...”

A Szerencselufik Szerdahelyért rendezvényt idén is november 17-én, 18.00 órától tartják a szabadidőparkban, ahová ezúton is szeretettel invitálják az érdeklődőket és segíteni szándékozókat!

Ezt már olvasta?

Cookies