Back to top

Szigorúbb szabályozás a fesztiválokra?

Publikálva: 2016, augusztus 25 - 10:00
A nyári idény végén elmondhatjuk, több kiváló rendezvény során szórakozhattunk Dunaszerdahelyen. A jó hangulat mellett azonban panaszok is akadtak velük kapcsolatban. Ennek kapcsán kérdeztük dr. Hájos Zoltán polgármestert.

„Örömmel mondhatom, hogy szaporodik a kültéri rendezvények száma városunkban. Mindez nem csupán a turizmus szempontjából, hanem a régió miatt is fontos, hiszen közösségépítő szerepe van. Ugyanakkor az is lényeges, hogy a fesztiválok szervezése során elvárjuk a meghatározott szabályok betartását. A polgárok részéről igény mutatkozik, hogy az önkormányzat olyan szabályozásokat fogadjon el, amelyek a rendezvények biztonsága mellett azok megfelelő, színvonalas lebonyolítását is segítik.

Eddig ugyanis sokszor azzal is szembesülnünk kellett, hogy néhányan csak keresni akartak a programokon, és kellő előkészítés és ráfordított munka nélkül szervezték rendezvényeiket. Úgy vélték, hogy amit megspórolnak a rendezvényszervezéskor, az már az ő hasznuk. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a szervezők bizonyos komfortra törekedjenek, a látogatók pedig valóban színvonalasan szórakozhassanak. A polgárok reakciói alapján azt is tudjuk, volt olyan rendezvény az elmúlt időszakban, amely miatt éjjel nem tudtak aludni. Éppen ezért a szeptemberi képviselő-testületi ülésre szeretnék beterjeszteni egy úgynevezett fesztiválrendeletet, amely nemcsak a közterületeken szervezett kültéri rendezvényeket érintené, hanem a városi intézményekben szervezetteket is, mint például a termálfürdő vagy a műjégpálya.

Ez a rendelet meghatározná magát a fesztiváljelleget is. Fesztiválnak az a rendezvény minősülne, ahol van valamilyen művészi produkció, és ezt vendéglátás is kíséri. A három órát meghaladó rendezvények esetében a szervezőknek mobil WC-ket kellene biztosítaniuk, az egy- vagy többnapos rendezvények esetében pedig angoltoaletteket. Szükséges volna az árusok jegyzékének leadása is, de a színpad, illetve a hangfalak elhelyezésének a tervét is csatolni kellene. A rendelettel meg szeretnénk szabni a zenés produkciók hangerejét is. A rendelet betartását a városi rendőrség ellenőrizné, s azok megsértése esetén azonnali hatállyal betilthatná az adott rendezvényt, amennyiben a jelzettel ellentétben más céllal valósulna meg, illetve a figyelmeztetés ellenére meghaladná a hangerő a meghatározott zajszintet, vagy esetleg nem tartanák be az előírt zárási határidőt. Továbbá szólni kell a kapcsolódó hulladékgazdálkodásról is, magyarán a helyszínt az eredeti állapotba kell majd visszaállítani, amely a rendezők költsége lenne.

Bízom abban, a képviselők is érzik a kérdésnek a komolyságát, vagyis a polgárok nyugalmának, de egyben a szórakozási lehetőségek alapvető kultúrájának a biztosítását is. Egyensúlyt kell találni a kettő között, s úgy vélem, ennek eszköze lehet a fesztiválrendelet.”

 

Ezt már olvasta?

Címkék: fesztivál, festival
Cookies