Back to top

Szemben önmagammal

Publikálva: 2017, október 19 - 19:04
A fenti címmel nyitottak kiállítást Kopócs Tibor műveiből csütörtök délután a Csallóközi Múzeumban.

A jubileumi kiállítást, amely a Magyar Festészet Napja programjának keretében valósult meg, Kátai Zoltán énekmondó nyitotta előadásával, majd a népes érdeklődő közönség a budapesti Szakolczay Lajos méltatását hallgathatta meg. A művészeti író ebben Kopócs művészeteinek kiemelkedő jegyeiről és ábrázolásmódjáról is említést tett, mintegy hangsúlyozva az idén nyolcvan esztendős felvidéki művész munkásságát.

Kopócs Tibor, ahogy arról a Szlovákiai Magyar Adatbank is beszámol, Nagykeszin született 1937-ben, majd 1961–1966-ban az eperjesi Šafárik Egyetem képzőművészet–történelem szakán tanult, ugyanott doktorált 1986-ban. 1974 óta Komáromban él. Sokoldalú művész; pályáját illusztrátorként és grafikusként, ill. lap-, majd könyvtervezőként kezdte, később díszlet- és jelmeztervezéssel, ill. festészettel kezdett foglalkozni, majd az 1980-as évek második felében elsajátította a tűzzománc technikát. 1966–1974 között Pozsonyban az Új Ifjúság szerkesztőségében, majd a Madách Könyv- és Lapkiadóban dolgozott; 1974–1985-ben a Magyar Területi Színház díszlet- és jelmeztervezője; 1995–2000-ben a gútai Magyar Tanítási nyelvű Szakképző Magániskola tűzzománctanára volt. 1998-tól az Atelier művészeti lap alapító szerkesztője 1988 óta a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely tagja; 1998–2002-ben a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága elnöke. 2002-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével, 2005-ben a Posonium Irodalmi Díj Művészeti Életműdíjával tüntették ki. Ismertek írásai is. Számos hazai és külföldi csoportos kiállításon vett részt.

A folytatásban a születésnapját október elsején ünneplő festőművész megköszönte a Csallóközi Múzeumnak, hogy teret adtak a kiállításnak, barátainak a zenés műsort és a méltatást, a közönségnek pedig azt, hogy ilyen nagy számban voltak kíváncsiak a megnyitóra. A tárlat 2017. november 11-ig tekinthető meg.

Ezt már olvasta?

Cookies