Back to top

Szarka Tamás (Ghymes) és zenekara rendhagyó zenés – irodalmi órája

Publikálva: 2018, május 16 - 09:35
Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő immár 40 éve áll színpadon. Dalaira a már jól ismert, sajátos stílus jellemző irodalmi értékű szövegvilága mellett. Zenéje hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad.
Esemény időpontja: 
Hétfő, 2018, május 28 - 10:00
Helyszín: 
Művészeti Alapiskola koncertterme

Zeneszerzői pályafutása szinte példa nélküli. Az elmúlt évtizedek alatt több mint 300 dalt szerzett (a 35 éves Ghymes Együttes működése alatt eddig 27 önálló albumot jelentettek meg, melyekhez túlnyomó részt a zenéket Tamás komponálta, dalszövegeit pedig ő írta.) Egész estés zenés színházi darabjait mind siker koronázta (A cigánytábor az égbe megy, Vérnász, Benyovszky, Dózsa, Mária). Az Éden földön című darabot 2015. szeptember 25-én mutatta be a Budapesti Nemzeti Színház és az eltelt időszakban húszezren tekintették meg. A művész Rudolf Péter felkérésére komponálta meg az Üvegtigris 2. filmzenéjét.

Több mint 3000 koncertet adott a világ 25 országában, 4 nagykoncertet a Budapest Arénában és 2016-ban közös koncertet a világhírű Grammy-díjas gitárossal Al Di Meolaval.

Ennek a gazdag zenei repertoárnak a keresztmetszetét mutatja be Szarka Tamás a rendhagyó zenés – irodalmi óra keretén belül.

Műsoridő: 45 perc

További információkért kérem kövesse Szarka Tamás youtube csatornáját, facebook- és weboldalát:
facebook.com/szarkatamas.hu
youtube.com/szarkatamasprodukcio
www.szarkatamas.hu

Cookies