Back to top

Sikeres hetet tud maga mögött a Csallóközi

Publikálva: 2022, november 10 - 08:42
Mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött a Csallóközi néptáncegyüttes. A tánc nyelvén (Jazykom tanca) elnevezésű szlovákiai koreográfiaverseny országos döntőjében 14 együttesből 4 felvidéki magyar együttes között ott volt a Csallóközi is, valamint szombaton ünnepelte az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 30. születésnapját – a jubileumi gálaműsoron pedig a budapesti Erkel Színházban többek között fellépett a Kis Csallóközi Táncegyüttes is.
Sikeres hetet tud maga mögött a Csallóközi

A táncosoknak Novák Katalin köztársasági elnök is gratulált.

„A néptánc és népzene örök! Jó volt ma együtt lenni az Erkel Színházban, ahol az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 30. születésnapját ünnepeltük. Több, mint félezer tehetséges táncos gyermek és fiatal érkezett Magyarország különböző régióiból és a Kárpát-medencéből: Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből, a Partiumból és Kárpátaljáról. Ők nemcsak örökösei és őrzői, hanem a magyar kultúra méltó örökhagyói is egyben. Köszönöm, hogy az est fővédnökeként részese lehettem ennek az élménynek!” – írta közösségi oldalán Magyarország köztársasági elnöke.

 

Ezt már olvasta?

Cookies