A „Digitális technológiák integrálása az óvodai nevelésbe“ elnevezésű képzés szeptember közepén, a „Digitális mobileszközök használata az oktatásban“ képzés októberben, majd a „Munka a digitális világban“ képzés pedig november elején került megszervezésre.
A három képzésen együtt a régió közel 80 óvodában, alapiskolában, középiskolában, speciális iskolában, nyelviskolában vagy művészeti alapiskolában oktató pedagógusa vett részt. Minden alkalommal a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alpiskola adott otthont a képzéseknek, így folytatva a polgári társulás és az iskola közt évek óta kialakult sikeres együttműködést.
A képzések a Partnerség a Képzésben Polgári Társulás 2007-ben elindított, és azóta is folyamatosan tartó „Partnerség a regionális oktatásban” elnevezésű projektjének keretén belül valósultak meg.
Örömükre szolgált, hogy a 2016 szeptemberi és a novemberi képzéseket elsőként valósították meg a régióban, melyek teljesen újak voltak és célzatosan óvodapedagógusok részére akkreditáltak.
„A 2016-os évet elég sikeresnek mondhatjuk a képzések szervezése tekintetében. Összesen hét került megvalósításra, melyen közel 180 pedagógus tudott részt venni öt témakörökben és minden csoportunk a maximális létszámra betelt. A már említett három mellett megvalósultak még az Adadatok feldolgozása a Microsoft Excelben és az Interaktív tábla és multimédiás eszközök az oktatásban elnevezésű képzések is.
Ezeket vagy egyéb képzéseket is kellő érdeklődés esetén újabb 1-1 csoporttal megismételjük a jövő évben.
Bízunk továbbá abban, hogy 2017-ben sikeresek tudunk lenni végre pályázás területén is, hisz civil szervezetként az önköltéges megoldás mellett elsősorban ilyen módon tudunk anyagi forráshoz jutni tevékenységeink megszervezéséhez. Most decemberben sikerült elindítani a végre teljesen megújult honlapunkat (www.ozpartnerstvo.sk), melyen keresztül az odalátogatók megismerkedhetnek a Partnerség a Képzésben Polgári Társulás elmúlt 10 évével és értesülhetnek egyben aktuális tevékenységeiről is” – tájékoztatott Balogh Szilveszter, a társulás „régi-új“ elnöke.
Ezt már olvasta?
Mystery Skype – egy jópofa játékra hívják a dunaszerdahelyi iskolák osztályait a győriek
Az idei tanévben Győr újra elindítja a „Találd ki, hol...