Back to top

Schäfer András: Nagyon boldog vagyok

Publikálva: 2020, szeptember 4 - 17:00
Első behívóját kapta és a legelső adandó alkalommal mindjárt be is mutatkozott a felnőtt válogatottban a 21 éves középpályás.
Schäfer András: Nagyon boldog vagyok

„Nagyon örülök, úgy gondolom, hogy nagyon jól játszott a csapat és tejesen megérdemelten nyertünk” – nyilatkozta honlapunknak röviddel a tegnapi Törökország-Magyarország (0:1) Nemzetek Ligája-mérkőzést követően Schäfer András.

A 21 éves középpályás korábban az U21-es keret tagja volt, remek dunaszerdahelyi teljesítményei azonban a felnőttválogatottba repítették. Marco Rossi szövetségi kapitány összesen hat újoncot hívott be a szeptemberi mérkőzésekre (a folytatásban a magyarok vasárnap 18 órától az oroszokat fogadják a Puskás Arénában), közülük tegnap csak Schäfer lépett pályára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy győztes meccsen debütáltam. A pályára lépesem előtt a kapitány azt mondta, úgyis tudom mi a feladatom és hogy harcosan játszák, pont ahogyan szoktam. A lefújást követően gratulált és azt mondta, hogy picit agresszívabb szoktam lenni. Viszont nem akartam, hogy egy az egyben levegyenek, ha kitámadok, és utána kettő ez egyre vigyék a labdát. Az első meccsemen viselt mezemet édesapámnak adom születésnapja alkalmából. Általában úgyis ő vigyáz ezekre az ereklyékre” – fűzte hozzá boldogan a fiatal középpályás.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies