Back to top

Röviden a Fészek Alapítványról

Publikálva: 2021, január 27 - 20:58
A „Nadácia Hniezdo – Fészek Alapítvány”-t Dunaszerdahely város hozta létre közhasznú célok támogatása céljából, elsősorban a város körültekintő fejlesztésének és lakosságának támogatása, valamint a fiatal családok városban tartása és lakáshelyzetük javítása érdekében.
Röviden a Fészek Alapítványról

E célból a képviselő-testület, valamint az alapítvány igazgatótanácsának döntése alapján a Fészek Alapítványon belül 3 pénzügyi alap jött létre: a Fészekrakó, az Otthonteremtő, valamit az Újszülöttek Alap.

Mindhárom pénzügyi alap kizárólagos célja a családok támogatása, ami az említett alapítvány révén történik, melynek egyedüli alapítója Dunaszerdahely Város. Hogy a támogatást a dunaszerdahelyi lakos megkaphassa, annak alapvető feltétele, hogy írásos kérelmet nyújtson be az alapítványhoz, hiszen csak az alapján lehet a pénzügyi segítséget folyósítani. Maga a támogatás ugyanis nem jár alanyi jogon, és azt csak természetes személy kérelmezheti.

A Fészekrakó és az Otthonteremtő alapoknál a támogatás olyan lakóépületekre (családi ház, lakóház) vonatkozik, amelyek jogerős használatba vételi engedéllyel rendelkeznek. Az előző az új építésű, míg a másik a régebbi épületekre biztosít támogatást.

A lakóépületre a támogatást az állandó lakhelyre való bejelentkezéstől számított 18 hónap után, de legfeljebb 5 éven belül lehet kérelmezni. Családi ház esetében a támogatás összege 20 euró minden m2 lakóterületre, lakás esetében 15 euró minden m2 lakóterületre. A Hűségkártyával rendelkező kérelmezőknél az összeg 30 euróra is növelhető.

Ha a kérelmezőnek van házastársa, élettársa, vagy más általa eltartott személyekkel él közös háztartásban, csak akkor kérheti a támogatást, ha mindenki állandó lakhelyre jelentkezik be abba a lakóépületbe, amelyre a támogatás vonatkozik.

Mindkét alapra vonatkozik az is, hogy a támogatás összege a kérelmező természetes személlyel egy háztartásban élő minden kiskorú gyermek után 10%-kal emelkedik.

Az Újszülöttek alap a fiatal kisbabás párokat segíti. Az újszülöttek támogatása itt egyszeri összeg, amelynek nagysága gyermekenként 100 euró. 

Ennél az alapnál a támogatásra jogosultak körébe a Dunaszerdahelyen állandó lakhellyel rendelkező gyermek vér szerinti anyja vagy apja, örökbefogadó szülője vagy gyámja tartozik, akinek érvényes dunaszerdahelyi Hűségkártyája van.

A Fészek Alapítvány pénzügyi alapjaiból igényelhető támogatások teljes és pontos feltételrendszere Dunaszerdahely város honlapján érhető el.

A. Szabó László alpolgármester

Ezt már olvasta?

Cookies