Back to top

Reméljük, a színes ceruzák még sokáig fognak rajzolni

Publikálva: 2022, június 12 - 14:50
Huszonharmadik évfolyamához érkezett a Csallóközi Színes Ceruzák, az óvodások nemzetközi rajzversenye. A június 10-én, a Csallóközi Népművelési Központ szervezte kiállításmegnyitón és díjátadón - az elmúlt időszak megszorításai után - újra gyermekzsivajtól volt hangos a Csallóközi Múzeum kiállítóterme.
Reméljük, a színes ceruzák még sokáig fognak rajzolni

A megnyitó programját hagyományosan Jana Svetlovská, a népművelési központ igazgatója indította. Csengőszóval figyelmeztette a közönséget, valami örömteli és érdekes következik...

Ahogy azt megszokhattuk, nem hiányzott a kiállításmegnyitó kedvence, a bohóc, akit ezúttal Adrián Ohrádka színész, bohócmester varázsolt a közönség elé. Concerto Nationale című műsorával megnevettetett kicsit és nagyot egyaránt.

Az előadás után Tilajčík Edit, a díjátadó tapasztalt háziasszonya szólt a közönséghez.

„Ma a legkedvesebb vendégeket láthatjuk vendégül Csallóközben. Titeket, kedves gyerekek, kedves kis festőművészeink!“

Üdvözölte a kiállításmegnyitón a megjelent intézményvezetőket, a díjátadót támogató vállalatok és települések képviselőit, hivatalok vezetőit és képviselőit, köztük Berényi Józsefet, Nagyszombat megye alispánját, Michal Derajt, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljáróját, Karaffa Attilát, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, Diligens Tibort, Győr megyei jogú város képviselőjét és a győri testvérvárosi küldöttséget, a gyermekrajzverseny zsűrijének tagjait, köztük Bohumír Bachratýt, a zsűri elnökét, majd átadta a szót Berényi Józsefnek.

Berényi József, Nagyszombat megye alispánja köszöntőjében kiemelte, a Csallóközi Színes Ceruzák kiállítása nagy lehetőség arra, hogy mi, felnőttek megértsük a gyerekek rajzain keresztül, mi az, ami érdekli őket, milyen a gondolatviláguk.

„Látva a sok gyönyörű alkotást, biztos vagyok benne, hogy nehéz, egyben hálás feladat lehetett a bíráló bizottság dolga a válogatás során.”

Minden résztvevőnek még sok hasonlóan szép mű elkészítését kívánva zárta szavait a megye alelnöke.

Bohumír Bachratý, a zsűri elnöke szívből üdvözölte a gyerekeket, a szülőket, a megjelent intézményvezetőket. Mint mondta, külön öröm, hogy ilyen gyönyörű rajzok közt üdvözölheti a vendégeket, a díjazottakat. Megköszönte a gyerekeknek, hogy megrajzolták mindazt, ami körülveszi őket, amiről álmodnak - a színeket, a fényeket. Kiemelte a felkészítő pedagógusok segítségét, akik ennyire szépen készítették fel a gyerekeket.

„Mert ez egy csodálatos kiállítás, a Csallóköz közepén, Dunaszerdahelyen, olyan, ami egyedülálló Szovákiában, és külföldön is elismerik - mi ezt csak köszönni tudjuk nektek, gyerekek“ - mondta a zsűri elnöke, majd hozzátette:

„Reméljük, a színes ceruzák még sokáig fognak rajzolni“.

A köszöntők után következett a 60 díjazott gyermek jutalmazása, mely mérhetetlen izgalommal töltötte el a kis művészeket. Örömmel, csillogó szemmel vették át a megérdemelt ajándékaikat, miközben nagy tapssal gratuláltak egymásnak a művészpalánták.

A Csallóközi Színes Ceruzák 23. évfolyamába, az idén februárig, a verseny zárásáig 1700 alkotás érkezett a világ 7 országából. A szakmai zsűri, Bohumír Bachratý vezetésével 215 rajzot választott ki közülük, melyek a Csallóközi Múzeum kiállítástermének, illetve a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova termének falait díszítik. A kiállítás 2022. július 2-ig tekinthető meg mindkét kiállítóteremben.

A kiállításmegnyitón készült felvételeinket megtekinthetik képgalériánkban.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies