Back to top

„Partnerség a képzésben” a gyakorlatban is!

Publikálva: 2017, december 21 - 09:40
A Partnerség a képzésben Polgári Társulás főszervezőként „Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására” elnevezésű, 60 órás akkreditált képzést valósított meg, amelyen nemcsak a régió több, mint húsz, óvodában, alapiskolában oktató pedagógusa, hanem néhány nem pedagógus érdeklődő szülő és szakalkalmazott is részt vett.

„A képzés hat napon át zajlott, december 7-től december 17-ig tartó időszakban, intenzív, napi 10 órában, Kulcsár Mihályné neuropedagógus irányításával.

Minden találkozónak a Diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda adott otthont és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Dunaszerdahelyi Területi Választmányának társszervezésében valósult meg. A tanfolyam része az immár tíz éve, 2007-ben elindított »Partnerség a regionális oktatásban« elnevezésű saját projektünknek” – tájékoztatott Balogh Szilveszter, a Partnerség a képzésben Polgári Társulás elnöke.

Az, hogy egészséges, értelmes gyermeknek gondjai legyenek az írással, olvasással, matemetikával, beszéddel, figyelemmel, vagy magatartással, nem rendjén való doldog. Ha valami ép, akkor annak jól  kellene működnie, főleg, ha egy támogató, szeretetteljes család áll mögötte.

Ha mégsem működik jól, akkor az azt jelenti, hogy valami baj van. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek beteg, vagy fogyatékos, hanem azt, hogy az idegrendszere egyes területei elmaradnak az érésben. Pléldául az egyik terület tíz éves szinten működik, mert tíz éves a gyerek, a másik nyolc hónapos szinten, mert valamyelyin oknál fogva elakadt a fejlődésben. Így már nem is lehet elvárni, hogy a külvilág ingereire adott válaszreakció tökéletes lesz.

Attól függően, hogy az idegrendszer melyik területén található az érési deficit, más-más tünetet okoz.

Az egyik gyerek írni, a másik olvasni, a harmadik számolni, vagy figyelni nem tud a korának megfelelő szinten.

Ezeket a hátrányokat mozgásterápiával lehet kompenzálni. A  Kulcsárné-féle mozgásterápia lényege, hogy egy vizsgálatsorozattal felderítik, melyik terület működik alul, és speciális, célzott mozgásokkal fejlesztik.

A fejlesztés nagyon célzott és igazodik a gyerek állapotához és fejlődési üteméhez. A hátrányok 12-15 hónap alatt felszámolhatók. A tanfolyamot a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola pedagógussai közül 20-an már elvégezték az előző években, és a mindennapi gyakorlatban igen jó hatásfokkal alkalmazzák.

A tanfolyam elvégzése után a résztvevők jogosultak lesznek a gyerekek vizsgálatára, személyre szabott terápia összeállításásra és csoportos terápia végzésére.

Ezt már olvasta?

Cookies