Back to top

Nem indulhat a nemzetközi kupákban a HC DAC Dunaszerdahely

Publikálva: 2023, július 11 - 18:09
Bekövetkezett, amitől sok kézilabda szurkoló tartott, nem indulhat a nemzetközi porondon a HC DAC csapata.
Nem indulhat a nemzetközi kupákban a HC DAC Dunaszerdahely

Történelmi idényt zárt a HC DAC Dunaszerdahely női kézilabda csapat, amely elhódította a szlovák és a közös cseh-szlovák bajnoki címet. A sikernek köszönhetően a sárga-kékek ismét a nemzetközi porondra készülhettek, de a szereplés már csak egy álom marad.

Az Európai Kézilabda-szövetség a napokban közölte, mely szlovák csapatok rajtolhatnak a nemzetközi kupákban. A nők között a Nagymihály és a HC DAC lett volna a két induló, viszont a körülmények közbeszóltak. A HC DAC nem rendelkezik megfelelő csarnokkal, a szövetség pedig már nem adott külön engedélyt, így a sárga-kékek nem rajtolhatnak egyik nemzetközi sorozatban sem. A megfelelő csarnok hiánya már korábban is gondot okozott a sárga-kékek számára, az elmúlt években az EHF külön engedélyével szerepelhettek a városi sportcsarnokban.

A DAC helyett a Vágsellye lesz a második szlovákiai csapat, amely elrajtolhat az Európa Kupában. A sellyeiek tíz év szünet után szerepelhetnek ismét a nemzetközi porondon.

A cseh-szlovák bajnokságból a HC DAC mellett a prágai Slavia is hasonló problémával küszködik, nem megfelelő csarnok miatt nem indulhat. A férfiaknál az Eperjes az Európa ligában, míg a bajnok Vágbeszterce az Európa Kupában állhat rajthoz.

sportolunk.sk

Ezt már olvasta?

Cookies