Back to top

A Nagyszombat - DAC 1904 mérkőzés előtt: Betartani a megbeszélteket

Publikálva: 2024, február 17 - 18:43
A Hónap mérkőzése zárja a második tavaszi fordulót, amelyen a kerületi rivális otthonában lépnek pályára a sárga-kékek. A Spartak-DAC összecsapás vasárnap 17:30 órakor kezdődik.
A Nagyszombat - DAC 1904 mérkőzés előtt: Betartani a megbeszélteket

Február hónap mérkőzése

Folytatódik a küzdelem az első hatban való szereplésért. Az alapszakaszból három találkozó van hátra, az első tavaszi körben mind a négy olyan együttes győzedelmeskedett, amelyek a felsőházban fennmaradó három helyért harcolnak. Elsőként tegnap a besztercebányaiak és a trencséniek veszítettek pontokat az egymás elleni döntetlenjüket követően.

A DAC a Szakolca elleni hazai sikerrel indította a tavaszt. Erről Brunetti a 69. percben szerzett fejesgólja döntött, így a brazil védő lett a DAC első tétmérkőzésen szerzett góljának a tulajdonosa 2024-ben. Az élvonalban töltött 29 szezonunk során csak a hatodik alkalommal sikerült győzelemmel kezdeni az idény tavaszi felét (a mérleg 6-12-11, 21:40-es gólarány mellett). 2014 óta mindössze a második sikerünket szereztük az év nyitómeccsén; ezt megelőzően 2018 februárjában sikerült begyűjtenünk a pontokat a Szenice elleni idegenbeli 2:0 alkalmával.

A hét folyamán a klub menedzsmentjének sikerült mindegyik formációt megerősítenie. A középpályára az ukrán Igor Haratin érkezett, a támadósor új arca a szenegáli Moussa Koné, sőt a magyar középső védő, Keresztes Krisztián is végleg a DAC játékosa lett, aki az egész téli felkészülést együttesünkkel csinálta végig.

„Remek hangulatban zajló élvezetes mérkőzésre számítok. Bízom benne, hogy a szurkolóink is elkísérnek minket és közös erővel sikerül három ponttal távozni Nagyszombatról. Annak a híve vagyok, hogy nem az eredményre kell összpontosítani, hanem a folyamatra, amely által az elérhetővé válik. Sprintelnünk kell, megnyerni a párharcokat és kommunikálni, enélkül egyik meccsen sem lehetünk sikeresek, most pedig még fontosabb lesz ez. Ehhez szükséges hozzárakni azt a bizonyos pluszt, amelyen az egész hét folyamán dolgozunk és mindegyikünk egyéni tudását. A Nagyszombat tapasztalt csapattal rendelkezik, amely a pontrúgásokban is erős. Az első egymás elleni meccsből kiindulva úgy gondolom, a hazaiak inkább mélyebben, de egységesen védekezve várnak majd minket és igyekezni fognak kihasználni az esetleges figyelmetlenségeinket vagy megingásainkat, amelyeket el kell kerülnünk. Tudjuk, mire kell odafigyelnünk és fontos lesz, hogy be is tartsuk a megbeszélteket” – emelte ki a megyei rangadó előtt Matej Trusa, a DAC támadója.

A Ligás Klubok Uniója február Hónap mérkőzésének választotta a holnapi összecsapást.

Spartak: harc a második helyért

A Nagyszombat a harmadik helyen telelt és a szünet alatt nem következtek be jelentősebb változások a csapatnál. Bár az ősz után letelt Michal Ďuriš vendégjátéka (Azango mellett a gárda legeredményesebb játékosa, mindketten öt gólt szereztek), a tapasztalt támadó azonban a mostani héttől ismét a Spartak kötelékébe tartozik. A támadósor új erősítése a cseh Tomáš Poznar, aki 2013 őszén már futballozott Nagyszombatban. Rajta kívül a horvát középpályás, Tomislav Krizmanić és a svéd szélső, Jaheem Burke számít új névnek.

A hazai környezetben abszolvált felkészülést egy máltai torna színesítette, a négy mérkőzésből egyet sem sikerült megnyernie Michal Gašparík vezetőedző védenceinek (0-1-3). A rossz sorozatot a tavaszi nyitófordulóban is folytatták, bizonyítva, hogy nem igazán megy nekik a Rózsahegy ellen: 0:1-es vereséget szenvedtek Liptón. Ezt megelőzően azonban sikerrel vették a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjét, hiszen Kassán a mérkőzés végén fordítva 3:2-es sikert arattak.

A Spartak lényegében biztos résztvevője a felsőházi küzdelmeknek, de a klubnál inkább felfelé tekintgetnek, mivel szeretnék megkaparintani a második helyet (két ponttal vannak lemaradva a Zsolna mögött). A Slovnaft Cup-ban is komoly célokat dédelgetnek, amelynek a legutóbbi két kiírását megnyerték.

Érdekesség, hogy a Nagyszombat gólaránya mindössze eggyel jobb, mint a DAC-é (28:18 vs. 28:19), emellett azonban négy ponttal gyűjtött többet nálunk.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2022.8.20. - Nagyszombat-DAC 3:1, gólszerzők: Daniel, Mikovič, Bukata – Nicolaescu, 3879 néző
2023.11.5. - DAC-Nagyszombat 1:0, gólszerző: Krstović, 6625 néző
2023.3.19. - DAC-Nagyszombat 3:1, gólszerzők: Gavrić, Káčer, Szánthó – Taiwo, 7390 néző
2023.4.23. - Nagyszombat-DAC 1:1, gólszerzők: Taiwo – Andzouana, 5051 néző
2023.10.1. - DAC-Nagyszombat 0:1, gólszerző: Ďuriš, 7646 néző

Történelem

Holnap jubileumi 75. alkalommal mérkőzik meg a két csapat az élvonalban. 1985 ősze óta találkozunk, idegenben a 38. mérkőzésünk következik a Spartak ellen.

A legutóbbi négy szezonban kiegyenlített, 3-2-3-as a nagyszombati mérlegünk. A tavalyi évadban ősszel vereséget szenvedtünk ott, tavasszal pedig döntetlent értünk el. A mostani idényben október elején találkozott a két csapat, amikor is az ellenfél Ďuriš a második félidő elején szerzett góljával mindhárom pontot elvitte Dunaszerdahelyről.

Tegyük hozzá, hogy a DAC a Nagyszombat elleni legutóbbi 12 gólját egyaránt más játékos érte el.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Nagyszombat ellen:
5 - Ramirez
- Pavlík, Pačinda
3 - Divković
2 - Fieber, Šoltés, Liba, Radványi, Diňa, Ürge, Kráľ, Matůš, Gašparík, Taiwo, Balić, Nicolaescu
1 - Šrámek, Majoros, Bartoš, Krištof, Maixner, Simon, Vytykač, Rimanovský, Bari, Chytil, Bogora, Balla, Landerl, Boya, Kweuke, Németh K., Parvin, N‘Kendo, Adiaba, Bajevski, Halimi, Ujlaky, Gergel, Szabó, Štepanovský, Bayo, Fábry, Vida K., Kružliak, Balogh, Krstović, Gavrić, Káčer, Szánthó, Andzouana
öngól - Ekhardt, Kopčan
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
Dajto televízió
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 29. idény, 895 mérkőzés: 332-221-342, gólarány 1118:1227
Trnava: 76. idény, 2198 mérkőzés: 900-526-772, gólarány 3098:2900

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 74 24-18-32, gólarány 77:105
Az ellenfél otthonában: 37 4-10-23, 31:73

A Niké Liga 20. fordulójának műsora:
Péntek, 2024. február 16., 17:30 ó: Banská Bystrica-Trenčín
Szombat, 2024. február 17., 15:00 ó: Skalica-Žilina, Michalovce-Ružomberok, Košice-Podbrezová
Vasárnap, 2024. február 18., 15:00 ó: Slovan-Zlaté Moravce, 17:30 ó: Trnava-DAC

A Nagyszombat-DAC bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Hancko, Vorel.

Mint minden tétmeccsről, holnap Nagyszombatból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!


dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Niké Liga
Cookies