Back to top

A mentálisan sérülteket köszöntötték

Publikálva: 2023, december 14 - 07:21
A mentálisan sérültek számára szervezett karácsonyváró délutánt a város szociális osztálya december 13-án – az eseményen Puha György és Karaffa Attila alpolgármesterek, valamint Nagy Darina hivatalvezető köszöntötte a megjelenteket.
A mentálisan sérülteket köszöntötték

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy köszönthetünk benneteket, ittlevő gyerekeket, hiszen tudjuk, az egészségügyi problémák ellenére nagyon értékes és aktív csoportot alkottok. (...)

Szeretném megköszönni a szülők, nagyszülők és a pedagógusok munkáját is, hogy nap mint nap olyan feltételeket igyekeznek megteremteni, amellyel az ittlévő gyermekek életét jobbá és minél inkább teljes értékűvé tegyék.

Nem könnyű ez a munka, nehéz az út, gyakran visszaköszönnek a problémák, de bízunk benne, hogy közös erővel pozitív eredményeket lehet felmutatni” – fogalmazott Puha György alpolgármester. 

Köszöntötte a gyerekeket és szüleiket Karaffa Attila alpolgármester is, majd Puha Györggyel, Nagy Darina hivatalvezetővel és Molnár Tímea főosztályvezetővel, illetve a szociális osztály munkatársaival apró ajándékot adtak át a nyugdíjasklubba érkezett családoknak, illetve Kovács Barnabás saját mesekönyveivel lepte meg a gyerekeket. 

Ünnepi műsor is várta őket, ugyanis a Szabó Gyula 21 Egyesített Középiskola diákjai karácsonyi dalokkal köszöntötték a résztvevőket.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Címkék: Vianoce
Cookies