Jelenlegi hely

Megragadni az őszinte emberi pillanatokat

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, november 9 - 06:03 | Kultúra
Cséfalvay Áron András rangos elismerésben részesült októberben a Slovak Press Photo idei pozsonyi díjkiosztó gáláján, de nem csak erről beszélgettünk a tehetséges sajtófotóssal.
Megragadni az őszinte emberi pillanatokat

Hogyan viseli az elmúlt hetek nagy médiaérdeklődését egy olyan ember, aki inkább fotózni szokta a riportalanyokat?

Inkább introvertált embernek tartom magam, de nagyon örülök annak, hogy sokakat érdekel a munkám sikere.

Egyébként mivel telnek napjai?

Napjaim kisebb, és érdekesebb része „helyszíni munkával” telik, a nagyobb részében pedig az elkészült képeket válogatom, szerkesztem. Mint szabadúszó fotóriporter, tavaly óta együttműködöm a parameter.sk-val, néhány hónapja a Csallóköz hetilappal, időnként bedolgozom az atempo.sk zenei portálnak és az Új Szó-nak.

Ha jól tudom a sajtófotózás mellett a rendezvényfotózás is ott van az életében.

Igen, szívesen fotózok esküvőket is. Mindkettő fontos számomra, nem is tudnék közöttük választani. A hivatásomnak tartom mindezt, s igyekszem mindkettőből a lehető legjobbat kihozni. Ennél a szakmánál is igaz, ahogy azt pedagógusként megtanultam, hogy több lábon kell állni. Másoddiplomásként dizájn szakot is végeztem, így ilyen jellegű megbízásaim is vannak.

Tehát van több biztos láb. Mennyire van szükség egyébként a hazai magyar médiában a minőségi sajtófotóra?

Akikkel együttműködöm, igénylik és meg is becsülik a munkámat. Igyekszem tartani magam a saját elvárásaimhoz, mint etikai, mint esztétikai szempontból. Soha nem adok át például „nyers” képeket. Természetesen nem arról van szó, hogy rengeteget retusálnék egy-egy fotón, inkább apró finomításokat végzek. Erre kevesebb idő van egy hírportál esetében – ahol kulcsfontosságú a gyorsaság - mint egy nyomtatott hetilapnál. Elsősorban szerkesztőségi megbízásokat teljesítek, de sokszor teret kapnak saját ötleteim is.

És a pedagógia és dizájn mellé mikor jött a fotózás?

Az első fényképészettel kapcsolatos emlékem az, hogy kisgyermekként filmtekercseket hívunk elő szüleimmel a pincénkben kialakított fotólaborban. Nyitrán zenét és rajzpedagógiát tanultam, ott is foglalkoztunk fényképészettel, de igazán a pozsonyi egyetemi tanulmányaim során mélyültem el benne. Közben nagyjából egy éven keresztül a kiváló szlovák fotóriporter, Matúš Zajac magándiákja voltam. Elvégeztem egy esküvőfotós és egy portréfotós tanfolyamot is, majd először másodfotósként voltam jelen egy lagzin. A képek jól sikerültek, így egyre többen kerestek fel. Az esküvő napján igyekszem a pár szemszögéből, az ő érzéseiken keresztül szemlélni és dokumentálni a történéseket.

Hogyan jött a szlovák sajtófotós elismerés?

A Slovak Press Photo pályázatra összesen kilenc munkával lehetett nevezni. Én második alkalommal pályáztam, két sorozatom lett idén eredményes: az egyik a VOAYER - Mezítelen nők kiállításán készült, amely a Művészet világa kategóriában harmadik helyezést ért el. A másik egy viselkedés- és tanulási zavaros alapiskolás fiú mindennapi nehézségeit mutatja be, a Mindennapok kategóriában a zsűri dicséretében részesült. Nagy elismerés számomra, hogy helyt tudtam állni az ország legjobb fotóriporterei között, de tisztában vagyok vele, hogy még csak az út elején vagyok, és továbbra is igyekszem mindent megtenni a fejlődés érdekében.

Mit hozhatnak ezek a díjak?

Reménykedem abban, hogy akár regionális szinten is egymásra találunk olyanokkal, akiknek van valamilyen érdekes témája, amelyről azt gondolják, hogy érdekelheti a sajtótermékek olvasóit.

És Andrást mi érdekli?

Olyan helyzetek fotózása érdekel leginkább, ahol minimális mód van a megjátszásra. Leginkább az emberi reakciók és a mimika, amit szeretek fürkészni. Igyekszem a nonverbális kommunikációból minél többet kiolvasni, ez sok esetben többet mond el, mint a szavak. Szakmai ártalom, hogy erre akkor is figyelek, ha nem fotózok. Szabadidőmben fontos szerepet tölt be a zene iránti szeretet. Mint kórusénekes havonta egy hétvégét együtt töltök a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusával.

Zárásként arról kérdeznénk, hogy mit jelent Önnek városunk?

Dunaszerdahelyen születtem, az alapiskolát és a gimnáziumot is itt végeztem. Ahogy emlitettem, az utóbbi években Pozsonyba jártam egyetemre, s gyakran a nap egyik legjobb pontja az volt, amikor este leszálltam a vonatról a dunaszerdahelyi állomáson. Szeretek úton lenni, de mindig különleges érzés hazaérkezni.

Az interjú megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/18.számában.