Jelenlegi hely

Magas a hazai csődeljárások száma

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, október 16 - 08:04 | Színes
Jelenleg 968 986 természetes személy ellen folyik csődeljárás Szlovákiában, ebből 517 908 személy esetében egy eljárás van folyamatban, míg 152 154 adósra vonatkozólag két eljárást folytatnak, további 79 243 természetes személy ellen pedig három csődesetben járnak el.
Magas a hazai csődeljárások száma

Nem ritka az olyanok száma sem, akik ellen 4 eljárás indítottak (50 732), további 35 553 személyt öt, míg 26 255 fő hat és 107 141 fő hét eljárásban érintett. A csúcstartó adós 144 csődesetben érintett, számolt be Stanislava Kolesárová a Szlovákiai Végrehajtók Kamarájának szóvivője. Az aktuális adatokat a kamara a Végrehajtások Központi Nyilvántartásából merítette. A természetes személyekhez az egyéni vállalkozókat is hozzászámolták.

Miroslav Paller a Szlovákiai Végrehajtók Kamarájának elnöke szerint a közölt számadatok pontosabban jellemzik a végrehajtások helyzetét nálunk, mint a sokat ragozott 3,7 millió végrehajtás alatt lévő eset.

„Ez egyben arra is rámutat, hogy a végrehatással sújtott emberek csaknem 50 százalékának esetében nem egyszeri és véletlenszerű eseményről van szó, hanem sokszor ebből egy igen veszélyes rendszer alakult ki. Ezért is nagyon fontos, hogy az előkészületben lévő végrehajtási amnesztia ne azokat segítse elsősorban, akik szégyentelenül visszaélnek a rendszerrel" - figyelmeztetett Paller.

Szlovákiai Végrehajtók Kamarája általánosságban a végrehajtási amnesztiát igazságtalannak tartja azokkal szemben, akik becsületesen törlesztik a tartozásaikat.

„A megkülönböztetés nélküli mindenkit felölelő amnesztia nagy negatív jelzéssel bírhat a társadalom számára, hogy megéri spekulálni, s mástól megoldásokat várni, ahelyett, hogy az egyén felelőséget vállaljon, s becsületesen kiegyenlítse a tartozásait. Nagy a valószínűsége annak, hogy ennek következtében az emberek a jövőben kevésbé lesznek körültekintőek az új kötelezettségeiket illetően, abban a hiszemben, hogy az állam majd ismételten megoldja a problémáikat helyettük a becsületesek rovására" – magyarázta Paller.

A kamara azon meggyőződésének adott hangot, hogy azoknak az esetében, akik adósságspirálba kerültek és nem győzik fizetni a tartozásukat, a legjobb megoldást a személyi csődeljárás jelentheti.

„Április 1-től jelentősen megváltoztak a személyi csődeljárás feltételei, ezzel ez intézmény sokkal inkább elérhetővé vált a problémás adósok széles rétegeinek számára. Az egy másik kérdés, hogy az előkészítés fázisában lévő végrehajtási amnesztia nem fogja-e visszatartania azokat az embereket, akik egyébként használnák ezt az intézményt, mert joggal gondolhatják majd úgy, hogy az amnesztia előnyösebb lesz számukra" – zárta le Paller.

A személyi csődeljárásról szóló törvényben foglaltak alapján azonban személyi csődöt csak a jogi segítségnyújtó központban feldolgozott kérvény alapján lehet jelenteni. Ezekben a központokban az állami hivatalnokok ingyenes tanácsadást adnak, valamint segítenek a személyi csőd elindításához szükséges kérvény összeállításában

A Jogi Segítségnyújtó Központnak jelenleg 12 irodája működik szerte az országban: Besztercebányán, Pozsonyban, Kassán, Homonnán, Liptószentmiklóson, Nyitrán, Eperjesen, Rimaszombatban, Felsővízközön, Trencsénben, Zsolnán és Garamszentkereszten.

Ezen kívül több konzultációs kirendeltséget is működtetnek, melyek helyszíne az esetek számától és az igényektől függően változhat. Jelenleg kirendeltségek működnek Selmecbányán, Bártfán, Breznóbányán, Csacán, Illaván, Jolsván, Léván, Lőcsén, Mezőlaborcon, Nagymihályon, Érsekújvárott, Vágbesztercén, Iglón és Nagykürtösön.

Forrás: gazdasag.sk

Címkék: ekonomika