Back to top

László Csaba a Dynamo Moszkva elleni edzőmeccsről

Publikálva: 2017, január 26 - 12:10
László Csaba vezetőedző értékeli a tegnapi DAC-Dynamo Moszkva (2:2) felkészülési mérkőzést.

„A Dynamo Moszkva jó választásnak bizonyult, egy komoly játékerőt képviselő együttes ellen léphettünk pályára. Sikerült elérnünk a célunkat: itt nem az eredményre gondolok, inkább a mérkőzés edzésjellegére. Jelenleg még másodlagos az eredmény, noha a szurkolók és a csapat önbizalma miatt természetesen megvan a maga jelentősége. Azért is értékes ez a döntetlen, mert az ellenfélnek sikerült fordítania, de képesek voltunk visszajönni a meccsbe, és kialakítottuk a kettő-kettes végeredményt. Kiegyenlített találkozót játszott a két csapat. Ismét sokat futottunk, főleg az első félidőben rengeteg volt az ütközés, és mindkét védelem igyekezett megakadályozni a gólhelyzetek kialakítását. Igazából csak azért lehetek mérges, mert játékból nem engedtük helyzetbe kerülni a moszkvaiakat, de saját hibáinkkal két gólt is ajándékoztunk nekik. Sok játékosunknál hiányzott a megfelelő szintű koncentráció.

Mentségükre szolgálhat, hogy az edzéseink intenzitásából kifolyólag nem igazán lehettünk frissek. Viszont ilyen, gyerekesnek mondható hibákat még ilyenkor sem szabad elkövetni. Az első gólunkat egy bedobás utáni kavarodásból szereztük, Pačinda jól eltalált lövéséből. A második találatunknál pedig Mészáros Bandi harciassága kellett. Ő az a játékos, aki sohasem adja fel, mindig odamegy, ahol fáj, és a kapus bakijából sikerült megszereznie az egyenlítő gólunkat. Külön örültem a góljának, hiszen Bandi olyan típusú labdarúgó, aki edzésen és mérkőzésen egyaránt igyekszik felhívni magára a figyelmet harciasságával. Fiatal kora ellenére példaként szolgálhat minden játékosnak a küzdeni tudásával és akarásával. Egyénileg viszont most nem szeretném értékelni az összecsapást, hiszen ez most nem erről szólt. Ma és holnap is két edzés vár a srácokra, majd jön a következő meccs. Jelenleg az a legfontosabb, hogy ezen a találkozón sem sérült meg senki, bár több játékos - például Mészáros - is kapott kisebb rúgásokat. Szintén örülök, hogy Eric Davis visszatért a panamai válogatottból, Špiriak pedig mától újra teljes edzésbe áll.

Valamelyik mérkőzésen neki is meglesz a lehetősége bemutatkozni az első csapatban. Nagyon bízom benne, hogy az otthonhagyott sérültek is mihamarabb teljes értékű edzésmunkát végezhetnek. Ebben a szakaszban kiemelten fontos a sérülésmentesség, hogy mindenki végig tudja csinálni az alapozást. Az új játékosokról annyit mondanék, hogy Šafranko és Šatka egyelőre még sok dologgal csak ismerkedik, főleg a taktikával, az egyéni- és a csapatmozgással. Ebben még fejlődniük kell. Ha a negatívumokat keressük, akkor egyedül az jut eszembe, hogy a már ideérkezésem óta preferált feltolt letámadást gyorsabban és többet futva kellene csinálnunk. A tegnapi mérkőzésnek voltak olyan fázisai, amikor egy labdavesztés után azonnal nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfelet, viszont az első tíz-tizenöt percben megint az járt a fejemben, hogy mennyire jó játékosai vannak a moszkvai Dynamónak. Ezt követően azonban a játék képe kiegyenlítődött. Ez pedig a meccs pozitívuma.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, László Csaba
Cookies