Back to top

A kulturális bizottság közleménye

Publikálva: 2023, október 12 - 14:18
2023. október 11-én, a Dunaszerdahelyi Oktatási és Kulturális Bizottság ülésén a városi képviselők és a bizottsági tagok foglalkoztak a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban kialakult sajnálatos helyzettel is, amelyről az utóbbi napokban írtak bizonyos sajtótermékek.
A kulturális bizottság közleménye

A bizottsági ülésre meghívást kapott és megjelent Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója, valamint az ott dolgozó Csallóközi Táncegyüttes két vezetője, Oláh Attila és Fecske Renáta is.

A kialakult helyzetről a városi képviselők és a bizottsági tagok mindkét felet meghallgatva kaptak tájékoztatást. Az egyeztetésen elhangzottakban Dunaszerdahely város támogatását, és a város segítő szándékát mind Takács Tímea igazgató, mind Oláh Attila csoportvezető is kiemelte, arról elismeréssel szólt.

Az ülésen résztvevő városi képviselők és bizottsági tagok kijelentették, nagyra értékelik mind a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatójának az elmúlt időszakban kifejtett, a központ tevékenységét megerősítő munkáját, illetve szintén nagyra becsülik azt a szakmai munkát és elhivatottságot, amelyet a Csallóközi Táncegyüttes vezetői végeznek hat csoportjukban.

A meghallgatáson a bizottság végül arra jutott, hogy a kialakult helyzet nem tűnik gordiuszi csomónak, megoldhatatlan problémának, és nem szabad, hogy a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központnak, illetve a vezetőjének a tevékenységét és megítélését negatívan befolyásolja, vagy akár a Csallóközi Néptáncegyüttesnek a sajtóban előrevetített megszűnését jelentse.

A két fél között kialakult problémák forrása a bizottság meglátása szerint ugyanis belső munkaügyi, technikai, illetve kommunikációs problémák miatt áll fenn, amelyet mindkét fél bevonásával, a kommunikáció megfelelő javításával orvosolni lehet és kell is.

Az érintett feleket bevonva ezért abban állapodtak meg, hogy a jövőben erősíteni fogják a kommunikációt, illetve a város támogatja és segíteni fogja a felek által felvetett témák és problémák mielőbbi, gyors és hatékony megoldását. A bizottság egyben kérte a Csallóközi Táncegyüttes vezetőit, Oláh Attilát és Fecske Renátát, hogy a jövőben ne a sajtón keresztül, hanem közös megbeszélésen közelítsék a művelődési központtal az álláspontjaikat egymáshoz.

A bizottsági ülésen a felek közötti párbeszéd város általi koordinálását, segítését is jelezték – az első egyeztető találkozóra már a következő héten sor kerül.

A jelenlévő képviselők és külsős bizottsági tagok az egyeztetést követően mindkét felet ismételten biztosították maximális támogatásukról, jelezve, hogy a város természetesen a jövőben is maximálisan támogatni kívánja a Csallóközi Néptáncegyüttes közösségépítő munkáját, egyben kérve őket, hogy a városi művelődési központ vezetősége által szabott feltételeket maximálisan vegyék majd figyelembe.

A bizottság az ülésen tudomásul vette a szülők által aláírt támogatói petíciót is, kiemelten jelezve a szülők felé is, a városnak nem áll érdekében, hogy a Csallóközi Néptáncegyüttes megszűnjön, vagy a művelődési központ munkájában, megítélésében probléma álljon fenn – hiszen mindkét fél Dunaszerdahelyen és azon túl is értéket teremt munkájával.

A közleményt aláírásával megerősítette:

Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója,

Oláh Attila, a Csallóközi Táncegyüttes vezetője,

Karaffa Attila kultúráért felelős alpolgármester és

Puha György alpolgármester

 

Dunaszerdahely, 2023. október 12.

Ezt már olvasta?

Cookies