Back to top

Kreatív alkotások – az újrahasznosítás jegyében

Publikálva: 2021, június 7 - 23:09
Rajz-, fotó- és újrahasznosított termékekből készült kreatív tárgyak versenyét hirdette meg korábban Dunaszerdahely Város Önkormányzata a város alapiskolás és középiskolás tanulói számára. Június 7-én zsűrizték a beérkezett pályaműveket.
Kreatív alkotások – az újrahasznosítás jegyében

A Hájos Zoltán polgármester, valamint A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek meghirdette verseny témája a Föld napja volt – az alkotásokat pedig tetszőleges technikával készíthették el a fiatalok.

Mindösszesen félszáz pályamű érkezett be a városi hivatalba, s a pályamunkákat a városvezetők személyesen értékelték ki.

Megtudtuk, hogy a győztesek között ott vannak a Kodály Zoltán Alapiskola, a Szabó Gyula Alapiskola és a Vámbéry Ármin Alapiskola tanulói, valamint a Speciális Alapiskola és Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola egy-egy diákja is. A győzteseket rövidesen jutalomban részesítik, illetve minden résztvevő kap ajándékba egy társasjátékot, amelynek a segítségével jobban megismerhetik városunkat és a Csallóközt is.

A beérkezett alkotásokat a városi hivatal alkalmazottainak is lehetőségük volt megtekinteni.

A polgármester és az alpolgármesterek ezúton is köszönik a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak, hogy beneveztek a versenybe, amelyet nagy sikere okán jövőre ismét terveznek meghirdetni – ismét a Föld Napja alkalmából.

Ezt már olvasta?

Cookies