Back to top

Kiállítással zárt a művésztelep

Publikálva: 2018, július 14 - 19:16
Az idén 19. alkalommal szervezték meg városunkban a nemzetközi művésztelepet. „A Kortárs Magyar Galéria péntek esti kiállításmegnyitóján azt jöttünk ünnepelni, hogy 10 művész 19. alkalommal jött össze, hogy megismerkedjenek Dunaszerdahellyel, egymással, és ami a legfontosabb, hogy közösen alkossanak” - mondta el Iván Péter.

A galéria vezetője üdvözölte a művészeket, a vendégeket, majd elmondta, a művésztelep zárásaként hagyomány, hogy az elkészült művek egy részéből kiállítás készül, ahogy hagyomány az is, hogy ilyenkor a már meglévő gyűjteményből is készül egy tárlat. Az elmúlt évek kiállításai során mindig egy-egy katalógusból válogattak. Az eddigi katalógusok anyaga már bemutatásra került, most azok a munkák lettek kiállítva, melyek a 2008-2012-es évek során kerültek a gyűjteménybe. Ezen időszak anyagából egyébként hamarosan katalógus is készül.

A rövid ismertető után köszöntötte Szakáll Mária festőművészt, a galéria kuratóriumának alelnökét, Karaffa Attilát, aki a kuratórium mellett Dunaszerdahely önkormányzatát is képviselte, valamint a kuratórium további tagját, Péntek Istvánt. Majd felkérte megnyitó beszédére Varga-Amár László festőművészt, aki szintén tagja a kuratóriumnak, egyben a 19. művésztelep művészeti vezetője is volt.

Varga-Amár László a kiállítás kurátoraként a földszinti tárlatról elmondta: „A kiállított anyag az adományázások révén lehetne heterogén, mert nem egy kurátori válogatás eredménye, de mégsem az, inkább színes. A tereket próbáltam úgy berendezni, hogy egységes hatást keltsenek. Remélem, sikerült. A művészetpártolókat pedig Cicero szavaival buzdítom: »A megbecsülés serkenti a művészetet«.”

Az emeleten a XIX. művésztelep anyagaiból készült kiállítás látható. Ennek kapcsán a kurátor a következőket emelte ki: „Nem voltam én művésztelep látogató ember, de a művészetben eltöltött negyven év sok helyre sodort. Azt gondolom, hogy egy művész nem egy művésztelepen fogja megalkotni élete fő művét, ráadásul egy hét alatt. Most úgy látom, hogy egy művésztelep egy hatalmas érzelmi és intellektuális élmény. Életre szóló barátságok és szellemi kapcsolatok születnek. ... A dunaszerdahelyi művésztelepen 18 évvel ezelőtt jártam először. Most, a 19. nemzetközi művésztelep tagjaival alig vagy egyáltalán nem találkoztam előtte. De megismerkedésünk után 12 perccel úgy éreztem, mintha egy család lennénk. Ebben a bensőséges családias hangulatban kiváló műalkotások születtek, melyeknek egy része a kiállításon látható.”

Megnyitójából nem hiányzott a személyes élmény, a galériát, a szervezést illető dicséret sem.

A 19. nemzetközi művésztelep résztvevői: Breznay András, Dobóczky Zsolt, Dömötör Mihály, Határ Attila, Hupján Attila, Kőrősi Klaudia, Rác Csenge, Siska-Szabó Hajnalka, művészeti vezetője Varga-Amár László volt.

A megnyitón készült felvételeinket Képgalériánkban tekinthetik meg.

Ezt már olvasta?

Cookies