Publikálva: 2017, január 13 - 19:53
Az első napon a fiúk megmérettetésére került sor, ahol hat középiskola négy tagú csapata képviseltette magát. A szoros versenyben iskolánk diákjai mindössze egy ponttal maradtak le a dobogós helyről, így negyedikek lettek.
A verseny második napján, pénteken a lányok mérték össze erejüket, ahol három középiskola szintén négytagú csapata vett részt. Diákjaink a harmadik helyezést érték el. Ez is bizonyítja, hogy a sport szeretete szerves részét képezi diákjaink mindennapjainak.
A sportnap végén a résztvevők elégedetten vehették át a helyezésért járó elismerő oklevelet. Reméljük, hogy ez a rendezvény hagyománnyá válik majd iskolánk életében.
Tamási Éva
Ezt már olvasta?
Újabb felmérés készül a szlovákiai magyar egyetemistákról
Négy év után újra felmérés készül a szlovákiai magyar...