Szent II. János Pál pápa a pápaságának 20-ik évében adta ki a Dies Domini (Úr napja) kezdetű apostoli levelét, amelyben rámutat arra, hogy mi keresztények a vasárnapot az Úr Jézus Krisztus feltámadása miatt ünnepeljük. A levelében többek között idézi Nagy Szent Vazul (görögösen Baszileiosz) keleti egyházatyát (+379), aki szerint „az Úr föltámadásától megtisztelt szent vasárnap, minden egyéb nap kezdete” és Szent Ágostont (+430) is, aki a vasárnapot „húsvét szakramentumának” nevezte. A Pápa szerint minden keresztény számára fontos a húsvétvasárnap és minden vasárnap megünneplése, mert ha elveszítenénk a feltámadásba vetett hitünket, elvesznénk a mindennapok forgatagában. Életünket csak akkor tudjuk megújítani, ha hiszünk a feltámadásban.
A feltámadásról szóló bibliai tudósítások az apostolok zavarodottságáról szólnak. A nagypénteki események után szinte elviselhetetlen fájdalom súlya nehezedett rájuk és emiatt az asszonyok híradását az üres sírról csak üres fecsegésnek tartották. Szent János az evangéliumában nemcsak azt jegyezte le, hogy Péterrel megtalálták az üres sírt, hanem azt is, hogy amíg a sírtól hazafelé még csak éledezett szívükben a remény csírája, hogy Jézus él, de a megdicsőült Krisztussal való találkozás a feltámadás sejtését olyan rendíthetetlen bizonyossággá és húsvéti hitté erősítette bennünk, hogy ezért a jóhírért életüket is adták, amikor a feltámadás örömhírét hirdették a világban.
A rendhagyó nagyböjti és húsvéti ünneplésünk miatt, mivel újra zárt ajtók mögött kerül sor a nagyheti és húsvéti szertartásokra, mivel az idén sem tudunk a templomainkban alleluját énekelni és mert minden bizonnyal aggodalmaskodunk, szomorkodunk és félünk; a tehetetlenség érzete és a bizonytalanság következtében talán jobban megértjük az apostolok zavarodottságát, amit az első húsvétkor mutattak. Ferenc pápa nagyböjti üzenete végén bizonyára ezért kéri a Fájdalmas Szűzanyát ilyen bizalmas fohásszal: „Mária, Üdvözítőnk Anyja, aki hűséges vagy a kereszt tövében és az egyház szívében, segíts minket törődő jelenléteddel, és a Feltámadott áldása kísérjen minket utunkon a húsvéti fény felé.” Róma püspöke így hívja fel a figyelmünket arra, hogy többet imádkozzunk, mivel a feltámadott Krisztus vigasztaló jelenlétére most nagyobb szükségünk van, mint bármikor korábban, mert a Belőle táplálkozó remény nemcsak a járvány elmúlásáért van meg bennünk; a mi reményünk ugyanis túlmutat magán a koronavírus-betegségen és a halálon is, mert Jézus Krisztus az élők Istene. Éljük át tehát a húsvét napjait Isten irgalmában reménykedve és Jézus Krisztusba kapaszkodva, mert a tapasztalatból tudjuk, hogy akinek van hova kapaszkodnia, könnyebb elviselnie a szenvedést és az élet terheit.
A jelenlegi Szentatya egyik húsvéti üzenetében arra is meghívott minket, hogy ne azonosuljanak azzal a világgal, amelyben előnyben részesül a gyengék elleni erőszak, s amelyben a materializmus elfojtja a lelket, hanem örömmel tekintsünk a feltámadott Úrral való találkozásra és legyünk képesek befogadni és érvényre juttatni az általa nyújtott élet újdonságát – a béke és a szeretet uralmát. A Róma püspöke szerint Jézus Krisztus a benne hívőkön keresztül ma is győzedelmeskedni tud mindenhol, ahol az életteret a mi felebaráti szeretetünk gazdagítja és pozitívan befolyásolja. Ez azt jelenti, hogy a mi hivő húsvéti ünneplésünk azáltal válik teljessé, ha megengedjük az Úr Krisztusnak, hogy megváltó szeretete feltámadjon bennünk.
Kérjük egymás számára a húsvét kegyelmét, hogy a reményünket az élet Istenébe tudjuk vetni, hogy megváltó szeretete feltámadhasson bennünk és hogy Jézus Krisztus ne csak a templomainkban tudjon győzedelmeskedni, hanem feltámadhasson az otthonainkban is, a kórházakban is és emberi világunk minden olyan területén, amely a húsvéti életünk révén Isten békéjében és igaz felebaráti szeretetünkben bővelkedik.
Áldott húsvétot kívánva, maradok nagy szeretettel
László János atya
