Jelenlegi hely

„Hangszer vagyok Isten kezében”

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, február 9 - 13:20 | Kultúra
Molnár Rozália Fényszilánkok című tárlatát nyitották meg tegnap a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában.
„Hangszer vagyok Isten kezében”

„Nagy tisztelettel tettem eleget a kiállítás védnöki tisztjének az elfogadására. Nem csak azért, mert az érdekes és formabontó tárlatot első ízben láthatja a dunaszerdahelyi közönség, hanem azért is, mert a művésznővel már több éve ismerjük egymást. Örülök, hogy ezek a szép alkotások Komárom után most nálunk is megtekinthetőek, élményt nyújtva közösségünknek” – fogalmazott megnyitójában dr. Hájos Zoltán polgármester.

A lévai születésű, pedagógus művésznővel, valamint a művekkel már dr. Farkas Veronika művészettörténész ismertette meg a népes hallgatóságot. 

„Ez a szép tér vonzza a képzőművészeket, hiszen arra ad itt minden lehetőséget, hogy minden apró részlet szerepet kapjon. Különösen így van ez Molnárné Wirth Rozália műveinél” – fogalmazott a komáromi Limes Galéria vezetője.

„A rövid ideje alkotó művész a legnagyobb meglepetésünkre már olyan kreációkat tudott elénk hozni, ami mindenképp jelzi azt, azon túl, hogy a szakralitás jelen van a műveiben, és nagyon fontos szerepet játszik, azért a művésznő mindenképpen odafigyel a trendre, arra, mi az az érdekesség, sajátosság a művészetben, kifejezési formában, amit ő hozzá tud tenni a világhoz” – mondta Farkas Veronika, megjegyezve, hogy a hívő művésznő esetében is látjuk, hogy a tehetség, amelyet magában hordoz, veleszületett, hiszen erről tanúskodik több műve is. 

A tárlatnyitón részt vett továbbá Bubniak Júlia hivatalvezető, Mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperesplébános, valamint Karaffa Attila városi képviselő, a kulturális bizottság elnöke is. Az est hangulatát pedig az Ágacska gyermeknéptánc-együttes fellépése emelte.  

Kapcsolódó képgalériánkat itt tekinthetik meg.