Jelenlegi hely

Halottak napja – a feltámadás hitével

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, október 31 - 09:19 | Kultúra
„Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették”- állítja Jézus Krisztusról a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás. Azok az események, amelyeket ebbe a hitcikkelybe foglaltak, mindenki által elfogadott történelmi tények, s ezeket manapság már a kereszténység legmegátalkodottabb ellenségei sem vitatják.
Halottak napja – a  feltámadás hitével

A következő tétel azonban már vízválasztó a keresztények és a Krisztusban nem hívők között: „Harmadnapra föltámadott az írások szerint”. Ez az a pont, ahol mindenkinek színt kell vallania: „Kinek tartja Jézust?” Csupán egynek a nagy próféták, az emberiség nagy alakjai közül - aki úgy végezte, ahogy a jó és nemeslelkű emberek szokták? Vagy pedig: Jézus a Krisztus - Messiás, akit Isten feltámasztott a halálból, és megajándékozott az élet teljességével.

A feltámadásba vetett hit lehet csak a Jézusról, mint Krisztusról való igehirdetés szilárd alapja. Bizonyossággal kimondhatjuk: Ha Jézus Krisztus, aki élt és meghalt, nem támadt volna fel, akkor a vasárnapi szentmisén ünneplő közösség sem gyűlne össze. Egy halottra lehet emlékezni, egy halott emléke ideig-óráig összetarthat családokat, olykor hosszabb ideig egész nemzeteket is. De csak az élő Krisztus ereje képes arra, hogy az ő nevében az egész világon már kétezer év óta élő közösségek gyűljenek egybe. Csak az élő Krisztus adhat erőt ahhoz, hogy emberek milliói hittel vallják és örömmel hirdessék: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!

Krisztus feltámadása a reménység jele a keresztények számára. A reménységé, hogy mi is részesülünk a feltámadás által hozott új életben. Jézus ígérete világos: „Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen. Én feltámasztom az utolsó napon.” (Jn 6, 40).

Végső soron ez az ígéret ad értelmet életünknek és halálunknak - hogy utunk végén, amelyet Krisztus követőiként jártunk végig, eljutunk Istenhez. József Attila gyönyörűen önti szavakba a keresztény embernek ezt a reményét: „az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik, s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban ott állsz az útjuk végén- ... én Uram.”

Ez a reménység világítja be életünk sötét óráit, a fájdalom a szenvedés, az elhagyatottság idejét. Tudjuk, „aki nem veszi fel keresztjét, nem méltó Jézus követésére.” Mégis, ez a kereszt, ha hittel hordozzuk, a feltámadás jelévé válik, s ebben a jelben győzhetünk a bűn és a halál felett, elnyerve a megígért új és teljes életet.

Dr. Karaffa János, a Pázmaneum Társulás elnöke, pozsonyeperjesi plébános, a Selye János Egyetem katolikus egyetemi lelkésze