Back to top

Hahn János: Mindenképpen győzni szeretnénk

Publikálva: 2022, február 16 - 17:53
„A legfontosabb, hogy átszakadjon egy gát, és azt gondolom, ha jön az első gól, akkor azt több is követi majd.” A DAC magyar támadója eddig három fortunaligás találatot szerzett, abból kettőt is az Aranyosmarót ellen.
Hahn János: Mindenképpen győzni szeretnénk

„Azt gondolom, hogy az első félidőben nyújtott teljesítményünk alapján győzhettünk volna. A védekezésünk rendben volt, egységesek voltunk, jó gyors ellentámadásokat vezettünk. Sajnálom, hogy nem tudtuk elhozni a három pontot, de a Nagyszombat otthonában a döntetlen sem rossz eredmény” – tért vissza még a vasárnapi kerületi rangadón elért 1:1-hez Hahn János. A magyar válogatott csatár 60 percet töltött a pályán, és épp az ő helyezkedése miatt érvénytelenítette a VAR csapatunk második találatát, amely röviddel a félidei szünet előtt született. „Úgy tűnik, nem kedvel a VAR, sok esetben góloktól is megfosztott már. Vasárnap úgy éreztem abban a szituációban, hogy nem vagyok előrébb a védőnél, és ezt a videófelvétel is alátámasztja. Sajnálom, hogy ezzel megfosztottuk Yhoan Andzouanát egy szép találattól, a csapattól pedig elvettek két pontot.”

Nagyszombatban Hahn a 14. mérkőzését abszolválta a szlovák élvonalban. A neve mellett eddig 3 gól szerepel – kétszer is a soron következő ellenfelünk, az Aranyosmarót hálóját vette be. Ez a két csapat októberi mérkőzésén volt (DAC-VIOn 4:2), azóta mindössze egyszer, a Pohronie ellen volt eredményes. A sárga-kékek, a tavalyi magyar gólkirállyal egyetemben, már teljes erővel a pénteki bajnokira összpontosítanak és készülnek. „Az Aranyosmarót otthonában mindenképpen győzni szeretnénk. Jó lenne ismét betalálni, az utóbbi időben sajnos nem jönnek a gólok és a formám sem az igazi. Mindegyik mérkőzésen azon vagyok, hogy jobban teljesítsek. Szeretnénk csapatszinten egy magabiztos győzelmet aratni. Az edzéseken mindent megteszek annak érdekében, hogy javuljak: összpontosítok a befejezéseknél, a meccseken pedig próbálom megtalálni a helyemet, a jó pozíciókat. A legfontosabb, hogy átszakadjon egy gát, és azt gondolom, ha jön az első gól, akkor azt több is követi majd. De a legfontosabb természetesen a csapatérdek és az, hogy megnyerjük a találkozót.” 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: János Hahn, DAC
Cookies